Színváltó telefon és okoseszközöket töltő kabát

2025. március 11.

Idén is nagy sikerrel zárult Barcelonában az MWC 2025 telekommunikációs kiállítás. A fókuszban természetesen ezúttal is a legújabb technológiai trendek és innovációk álltak. A négy napos rendezvény alatt számtalan telefont, hordható eszközt, mesterséges intelligencia-megvalósítást láthattak az érdeklődők. Ezekből válogatott a Sell magazin egy csokorra valót. 

KONYHAKIÁLLÍTÁS 2022

Telefonok

A barcelonai telekommunikációs kiállításon természetesen a telefonok játszották a főszerepet.  A nagy márkák mellett, rengeteg kisebb brand is képviseltette magát és mutatta be legújabb termékeiket. A készülékek szinte minden esetben valamilyen technológiai újítást, fejlesztést kínáltak.  

Színváltó telefon

A RealMe 14 Pro egy igazi különlegesség és ezúttal nem a processzoron, a kamerán vagy az AI funkciókon van a hangsúly. Ennek a készüléknek az érdekessége ugyanis az, hogy színváltó. A modell a hőmérséklet hatására változtatja a színét, mindez pedig a hátlapon található termokróm pigmenteknek köszönhető, melyek reagálnak a hőfokingadozásra. Élénk kék márványozás jelenik meg a gyöngyházfényű hátlapon, ha a Celsius kevesebb, mint 16 fok alá esik. Emellett a modell teljesen vízálló is és a nedvesség hatására szintén kaméleont játszik.  Ha a készülék elmerül, kék vonalak kezdtek kavarogni a burkolaton. 

Színváltó telefon

Telefonnak álcázott fényképező 

Telefonnak álcázott fényképező

A Nothing a kiállításon mutatta be Phone (3a) sorozatát, amely a Phone (2a) szériára épít. A készülékek optikai zoommal ellátott hármas kamerarendszerrel, nagy teljesítményű Snapdragon processzorral, világosabb, érzékenyebb kijelzővel és Nothing OS innovációkkal érkeznek. Ami a kamerarendszert illeti 50 MP-es főérzékelőt és egy Sony ultraszéles szenzort tartalmaz, mindezt optikai zoommal együtt. A fő egységet telefotó és periszkóp kamera egészíti ki. A TrueLens Engine 3.0 fejlett számítási algoritmusokat és az AI-feldolgozást kombinálja a professzionális minőségű fényképezés érdekében

Frissített a Xiaomi

A Xiaomi is bemutatta újdonságait Barcelonában, köztük a 15 Ultra modellt is, amely számos frissítést tartalmaz az elődjéhez képest. A telefon nagy teljesítményű Snapdragon 8 Elite processzort  és egy sor új mesterséges intelligencia-készséget kapott. Ilyen a párbeszédes Gemini Live és a Circle to Search szolgáltatás vagy az a funkció, amely a hangfelvételeket szöveggé alakítja át. A kameránál azonban nem feltétlenül jó irányba történtek a változások. A készülék elődje a 14 Ultra ritka, változtatható rekesznyílással rendelkezett, amely f/1,6-nál tágra nyílt, és f/4-re tudott zárni. Ezzel kiváló fotókat lehetett készíteni az éjszakai égboltról, sajnos az új modellnek fix f/1.6-os rekeszértéke van, így ez a funkció gyengült. 

Frissített a Xiaomi 

Kütyük a kiállításon

Az okos kütyü kifejezés ugyan gyökeret vert a nyelvhasználatban, de azért egy picit becsapós a dolog, hiszen ezek a pici hordozható eszközök ugyancsak komoly tudással rendelkeznek, amit jelentős fejlesztőmunka előz meg. Kis méretű házakba olyan tudást integrálni, amit a barcelonai kiállításon is láthattunk, bizony nem kis teljesítmény.  

Az erő legyen veled!

Kütyük a kiállításon 

Az Anker Solix kabátja vagy inkább köpenye egyenesen a Jedik korát idézi meg. A napelemeket gyártó vállalat a kiállításon egy speciális perovszkit nevű anyagból készült ruhával rukkolt elő. Körülbelül két tucat felvarrt napelem borítja, melyek rugalmasan illeszkednek a szövetre. A lényeg, hogy ez teszi lehetővé, hogy USB-C kimenettel bármilyen hordozható eszközünket felölthessük, legyen az telefon vagy fülhallgató. Az esőkabátra emlékeztető köpenyt kék LED világítás szegélyezi, ami meglehetősen futurisztikus hatást kelt. Éjszaka pedig még hasznos is lehet séta vagy biciklizés közben.

Projektor a zsebben

A Zip projector egy összecsukható négyzet alakú eszköz, amely 1 colos vastagságú és körülbelül 3 col magas, illetőleg széles, így kényelmesen elfér egy zsebben is. Aprócska mérete ellenére, akár 80 colos méretű filmeket, fényképeket és közösségi média tartalmakat képes kivetíteni bármilyen felületre. Tükrözheti a telefon képernyőjét, vagy HDMI csatlakozón keresztül a laptopon lévő tartalmakat. Mindezt egyenlőre csak HD felbontásban, de a gyártó ígérete szerint hamarosan érkezik a Full HD-s változat is. A készülék iOS, Android, és Windows rendszerekkel egyaránt kompatibilis. Sajnos az 5000 mAh kapacitású akkumulátor egy töltéssel csak 1,5 órás vetítést tesz lehetővé.  

Projektor a zsebben 

Nézze meg a Konyhakiállításról készített videónkat is!

Töltő és fülhallgató

A HMD mindenekelőtt okostelefonokat gyárt, ezúttal azonban egy praktikus kütyüvel jelentkezett. Olyan fölhallgatóval, melynél nem a füles, hanem a tok a lényeg. Az egység ugyanis Power Bankként is funkcionál, ráadásul nem is akárhogy. A 16 000 mAh kapacitású akkumulátor ugyanis kényelmesen feltölt egy vagy akár két okostelefont is. Pihekönnyű súlyával pedig a hordozhatóság sem probléma. Ami a fülhallgatókat illeti, azok aktív zajszűrést és minőségi hangzást kínálnak.  

Töltő és fülhallgató 

Koncepciók a rendezvényen

Az MWC 2025 telekommunikációs kiállítás nem csak már létező és hamarosan megvásárolható készülékeknek adott otthont, de olyanoknak is, amelyek egyelőre csak koncepció szintjén léteztek. Ha lehet ezek még izgalmasabbak voltak és reméljük, hogy sok minden meg is valósul belőlük.

Az egy gyűrű hatalma 

Az egy gyűrű hatalma

A Lenóvó egy különleges gyűrűvel rukkolt elő, amely maga mögé utasítja a Gyűrűk úra félelmetes erejű tárgyát is. Ez a gyűrű ugyanis arra való, hogy lehetővé tegye a Lenovo ThinkBook 3D Laptopjának gesztusalapú vezérlését. Ugyanakkor okoseszközként is funkcionál. Méri a lépéseket, a stresszszintet és figyeli az alvási szokásokat.  

Hajlít, gyűr, összezár

A Samsung ezúttal sem hazudtolta meg magát, ami a kijelzőket illeti. A kiállításon több olyan koncepciót is bemutattak, amitől égnek állhatott az ember hajszála, ilyen volt például az összegyűrhető vagy a hajlítható kijelző. Ugyanakkor a gyártó hangsúlyozta, hogy ezekkel a megoldásokkal azt akarják megmutatni, hogy mi az, ami technológiailag lehetséges és nem azt, aminek feltétlenül gyakorlati haszna is van. Valószínűleg azért történt ez a kijelentés, mert a koreai múlti próbálkozott már összehajtható telefonokkal, de a remélt siker elmaradt. 

Hajlít, gyűr, összezár  

Telefon vagy fényképező 

Telefon vagy fényképező

A RealMe cserélhető lencsés koncepció telefonja végképp elmossa a határt telefon és fényképezőgép között – persze, ha egyszer forgalomba kerül. A Barcelonában bemutatott telefonra ugyanis, teljes képkockás tükör nélküli objektívet lehet csatlakoztatni. A gyártó szerint a koncepció egy 1 hüvelykes testreszabott Sony érzékelőt használ, ami egy szabadalmaztatott objektívrögzítő rendszerrel párosul. Elviekben bármilyen-, DSLR objektív is, egy egyszerű mozdulattal csatlakoztatható a telefonra. Mindez pedig valóban professzionális foltozást tesz lehetővé a mobilon keresztül.  

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Változó világ, új válaszok

Változó világ, új válaszok

Idén a cseh főváros adott otthont a 11. TCG Summitnak. A fogyasztói elektronikai szakma európai vezetői, mind a gyártó cégek, mind a kiskereskedők...

Liebherr Roadshow

Liebherr Roadshow

2023 után ismét visszatért a Liebherr Roadshow. Áprilisban Magyaraországra érkezett a cég roadshow kamionja, amely 65 m² hasznos bemutatófelületen...

Konyhakiállítás 2025

Konyhakiállítás 2025

A 15. jubileumi Konyhakiállítást 2025. február 28. és március 2. között rendezték meg, amelynek idén is a Budapest Sportaréna adott otthont....

CES 2025

CES 2025

A legérdekesebb és leginnovatívabb háztartási gépek az idei kiállításon  2025-ben is lezajlott a világ legnagyobb technológiai kiállítása, azaz a...

KBIS 2025

KBIS 2025

Február végén a Las Vegas Convention and Exhibition Center a CES mellett egy másik kiállításnak is helyet adott, itt került megrendezésre a KBIS,...

IFA 2024

IFA 2024

Az IFA elképesztő mennyiségben vonultat fel különleges készülékeket, speciális innovációkat, érdekes fejlesztéseket, megújuló modellpalettákat. Az...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató