Új trend az európai mosási szokásokban

2025. október 10.

Az Electrolux nemrég végzett kutatásából – az immár ötödik éve publikált „Igazság a ruhaápolásról” – kiderült, hogy Európa-szerte egyre gyakoribb a gyorsmosás. A rohanó életmód, a rugalmas munkaidő és a kényelem iránti igény alapjaiban alakítják át azt, ahogyan mosunk és szárítunk. A 14 európai országból megkérdezett 15 000 válaszadó és a 2024-ben összegyűjtött és elemzett több mint 22 millió mosási és 6 millió szárítási ciklus alapján egyértelműen kiderül: egyre többen választanak rövidebb programokat mosáshoz, ezzel növelik a ruhák élettartamát és fogyasztanak kevesebb energiát Európa-szerte. 

Minden harmadik mosás kevesebb mint 1 órás, és további 25 százalék 1–1,5 óra közötti. A szárítások 47 százaléka két órán belül befejeződik. A mosások többsége délelőtt történik – ez a szokás a 2020-as pandémia miatti lezárások idején kezdődött és fejlődött meghatározó szokássá. 

A kutatásban megkérdezettek 84 százaléka szerint fontos a ruhák ápolása, mégis csak minden negyedik ember tudja, mennyit is számít valójában a mosási mód. Pedig az Electrolux által létrehozott Care Index alapján akár 50 százalékkal tartanak tovább a ruhák, ha alacsonyabb hőfokon, rövidebb programmal mossuk őket. Ezzel a megoldással becslések szerint fejenként évi 16 kilogrammal kevesebb ruhát selejtezünk ki Európában, amelyek 88 százaléka biztosan szemétlerakókban végzi. 

További híreink

Három új modellel bővít a JURA

Három új modellel bővít a JURA

Az IFA 2026 kiállításon bemutatott újdonságai közül három modell már az európai piacokon is megjelent. Az A8, az E10 és az S10 eltérő kategóriában...

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Tésztafőző főzőlap az AEG-től 

Októberben kerül piacra az IFA-n bemutatott AEG 7000 OnePot Pasta indukciós főzőlap. A modell egyik különlegessége, hogy külön programot kínál a...

Egészségesen a Ninjával

Egészségesen a Ninjával

A Ninja PREPi névre keresztelt modellje egy precíziós hajtású előkészítő és tárolórendszer. A kompakt modell elvégzi az időigényes kockázást,...

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Brüsszelhez fordulnak a gyártók

Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Spanyolország 2026. szeptember 24-én kérte az Európai Bizottságot, hogy a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató