A háztartásigép-ipar világának tektonikus átalakulása.

Az ázsiai aranykor vége és a logisztikai csapda 

Az ázsiai offshoring aranykora több kedvezőtlen folyamat együttes hatására ért véget. Az első komoly csapást a világjárvány és annak utóhatásai jelentették. A kereslet szélsőséges ingadozásai rámutattak a minimális készletekre épülő „just-in-time” ellátási modell sérülékenységére, és felerősítették az ellátási láncokban jelentkező úgynevezett ostorcsapás-hatást. Ennek következményeként a vállalatok egyszerre szembesültek túlzsúfolt raktárakkal és megrendelések hiányával. 

Közben az európai piac is jelentős visszaesést mutatott. Az APPLiA szövetség adatai szerint 2025-ben a piac értékben több mint 3 százalékkal, volumenben pedig 3,3 százalékkal zsugorodott. A magas kamatkörnyezet és a drága jelzáloghitelek lefékezték az ingatlanpiacot, ami a beépíthető konyhák és ezáltal a beépíthető háztartási gépek értékesítésére is negatív hatást gyakorolt. Ez különösen érzékenyen érintette azt a szegmenst, amelybe a hagyományos európai márkák korábban menekültek a kezdetben koreai, később pedig kínai konkurencia elől. 

Az ázsiai vállalatok ugyanis viszonylag gyorsan kiszorították a nyugati gyártókat a szabadon álló készülékek legnagyobb kategóriáiból. A beépíthető készülékek piacán azonban hosszú ideig nehezen találták meg a helyüket. A koreai márkáknak mind a mai napig nem sikerült igazán áttörést elérniük ezen a területen Európában. A kínai szereplők, elsősorban a Haier és a Hisense, a felvásárolt európai márkák és gyártóüzemek segítségével azonban sokkal magabiztosabban és határozottabban építik ki jelenlétüket ebben a szegmensben. Az az időszak, amikor a nyugati márkák a beépíthető készülékek piacán élvezhették dominanciájukat és a viszonylag magas árréseket, fokozatosan a múlt részévé válik. 

A második jelentős csapást a geopolitikai helyzet jelentette. A Vörös-tengeren kialakult válság és a folyamatos biztonsági fenyegetések rémálommá tették a tengeri szállítást. A hajók ma már gyakran kénytelenek megkerülni a Jóreménység-fokot, ami 10–14 napos késedelmet jelent. A nagygépes háztartásigép-kategóriában, ahol nagy mennyiségű „levegőt” szállítanak, miközben az egy köbméterre jutó termékérték viszonylag alacsony, a meredeken emelkedő konténerköltségek különösen komoly problémát jelentenek. Nem beszélve arról, hogy a hosszú szállítási idő miatt jelentős mennyiségű forgótőke ragad be az úton lévő árukban. Ehhez társulnak a Kínával fennálló egyre feszültebb kapcsolatok, valamint a technológiai protekcionizmus erősödése. 

Harmadik tényezőként pedig megjelent az európai szabályozási környezet. Az egyik legfontosabb változást a szén-dioxid-kiegyenlítési mechanizmus (CBAM) jelenti, amely az év elején lépett végleges szakaszába. Egyelőre elsősorban olyan alapanyagokra vonatkozik, mint az acél vagy az alumínium, ezért az ázsiai gyártók továbbra is külön karbonteher nélkül importálhatnak kész háztartási gépeket az uniós piacra. 

Annak érdekében azonban, hogy az európai vállalatok ne kerüljenek végleg versenyhátrányba a drágább alapanyagok miatt, Brüsszel már javasolta a szabályozás kiterjesztését a feldolgozott termékekre is. Ennek eredményeként 2028-tól a karbonvám várhatóan a mosógépeket, hűtőszekrényeket és más olyan készülékeket is érinteni fogja, amelyek jelentős mennyiségű, magas kibocsátással előállított acélt tartalmaznak. Ez elméletileg megszüntetheti az ázsiai gyártók jelenlegi árversenyelőnyét az európai piacon. A kérdés csupán az, hogy mindez nem érkezik-e túl későn az európai gyártók számára. 

A nyomás azonban itt még korántsem ér véget 

Szigorúbb vámokért folyó lobbizás:az APPLiA és az EUROFER már most intenzíven lobbizik annak érdekében, hogy a vámok tervezett kiterjesztése ne hagyjon lehetőséget a szabályok megkerülésére, és minél gyorsabban terjedjen ki a teljes gépipari szektorra. 

Félelem a túlszabályozástól és a bürokráciától:miközben a vállalatok védelmet kérnek a külső versennyel szemben, egyre hangosabban tiltakoznak az Európai Bizottság által előkészített Körforgásos Gazdasági Törvény (CEA) ellen is. Az iparág szereplői attól tartanak, hogy a kötelező újrahasznosított alapanyag-tartalomra vonatkozó előírások merev szabályrendszert hoznak létre, amely visszafogja az innovációt és tovább növeli a gyártási költségeket. 

A régi Európa agóniája és az Electrolux problémái 

A termelés visszaköltöztetése az európai fogyasztókhoz közelebb ugyan logikus lépésnek tűnhet, de komoly árnyoldala is van, a hagyományos nyugat-európai ipari központok leépülése. A jelenlegi időszak minden bizonnyal a háztartásigép-ipar egyik legjelentősebb létszámcsökkentési hullámaként marad meg az emlékezetben. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az úgynevezett „régi Európa” – korábban Franciaország és Spanyolország, ma pedig egyre inkább Olaszország – a magas bérköltségek és a merev bürokratikus környezet miatt már nem képes versenyezni az ázsiai gyártókkal a háztartásigépek tömegtermelésében. 

Ennek egyik leglátványosabb példája a svéd Electrolux, amely hosszú ideje strukturális problémákkal küzd, és ezért radikális átalakításokat jelentett be. A vállalat összesen 1 719 munkahely megszüntetését tervezi Olaszországban a jelenlegi 4 542 fős állományból. 

A változások szimbólumává a Cerreto d’Esi városában működő üzem válhat, amely páraelszívókat gyárt. A gyár teljes és végleges bezárásáról döntöttek, ami mind a 170 dolgozó állásának megszűnését jelenti. 

A válság természetesen nem állt meg ennél az egy üzemnél. Az Electrolux további négy olaszországi gyárában is jelentős átszervezések kezdődtek. 

A sütőket és főzőlapokat gyártó forlii üzemben 683 munkavállaló elbocsátásával számolnak. A hűtőszekrényeket és fagyasztókat gyártó suseganai gyár 728 dolgozójából 310-en veszíthetik el állásukat. A porciai mosógép- és szárítógépgyárban 571 munkavállalóból 309-et érintenek a leépítések. A mosogatógépeket gyártó solarói üzemben pedig a 615 alkalmazott közül 217 pozíció megszüntetését tervezik. A szakszervezetek szerint, ha a korábbi létszámcsökkentéseket is figyelembe vesszük, akkor az Electrolux olaszországi munkaereje öt év alatt mintegy 60 százalékkal csökkenhet. 

A folyamat természetesen nem zajlik ellenállás nélkül. A szakszervezetek 2026. május 25-én országos sztrájkot szerveztek, amely egybeesett a kormány, a vállalat és a munkavállalói képviseletek első hivatalos egyeztetésével. A június 15-re kitűzött újabb tárgyalási forduló előtt a szakszervezetek újabb, nyolcórás helyi sztrájkokat hirdettek meg, emellett továbbra is blokkolják a túlórák vállalását. 

A helyzetbe az olasz ipari miniszter, Adolfo Urso is határozottan bekapcsolódott. Május 28-án, az Európai Unió versenyképességi tanácsának brüsszeli ülésén hangsúlyozta, hogy a háztartásigép-gyártás válsága nem kizárólag olasz probléma, hanem egész Európát érintő kihívás, amely közös választ igényel. Olaszország azt is kérte az Európai Bizottságtól, hogy a szektort stratégiai jelentőségű iparágként kezeljék, hasonlóan az autóiparhoz, és biztosítsanak számára megfelelő versenyfeltételeket az egyre erősebb ázsiai konkurenciával szemben. 

Mindez azonban valószínűleg nem változtat azon a tényen, hogy az olasz gyártás sok esetben versenyképtelenné vált. Az elöregedett üzemek és a kínai gyárakhoz képest alacsonyabb technológiai színvonal mellett a gazdasági realitások könyörtelenek. 

Ezt jól mutatja, hogy az Electrolux fokozatosan kivonja tőkéjét Európából, miközben globális szinten 9 milliárd svéd korona értékben bocsát ki részvényeket annak érdekében, hogy finanszírozni tudja a kínai Mideával létrehozott észak-amerikai vegyesvállalatát. 

A stratégia helyességét a részvényesek is megerősítették: 2026. május 27-én a stockholmi rendkívüli közgyűlés jóváhagyta a tranzakciót. Ezzel az olasz politikai nyomásgyakorlás gyakorlatilag falakba ütközött. 

Bár ebben a részben elsősorban az Electroluxról beszélünk, a vállalat helyzete valójában az egész európai háztartásigép-ipar problémáinak egyik leglátványosabb tünete. 

Az Electrolux gyártóüzeme az olaszországi Porcia városában.

Beko Europe: a Whirlpool örökségének mérlege 

Hasonlóan viharos átalakulás zajlik a Beko Europe háza táján is. A vállalat 2024 tavaszán jött létre a Whirlpool európai üzletágának és a török Arçeliknek az egyesülésével. A tulajdonosi szerkezetben a török fél 75 százalékos részesedéssel rendelkezik, és szinte azonnal megkezdte a közös vállalat működésének és gyártási struktúrájának átszervezését. 

A Beko hatalmas piaci részesedést örökölt, ugyanakkor számos elavult és veszteséges gyárat is átvett. Az eredmény 2024-ben 224 millió eurós veszteség lett. A vállalat ezt az adatot később maga is felhasználta az európai döntéshozók felé annak igazolására, hogy jelentős költségcsökkentő intézkedésekre van szükség. 

A menedzsment már 2024 végén bezárta a brit Yate városában működő, százéves múltra visszatekintő Hotpoint szárítógépgyárat, amellyel gyakorlatilag véget ért a fehéráru-független gyártás korszaka Nagy-Britanniában. A döntés 140 munkahely megszűnésével járt. 

Ezt követően a figyelem Olaszországra irányult. 

A Beko ugyan bejelentett egy 110 millió eurós beruházást a melanoi és cassinettai beépíthető főzőkészülék-központok fejlesztésére, ahol korszerű sütők, főzőlapok és mikrohullámú sütők gyártását kívánja erősíteni, a létszámcsökkentési tervekről nem mondott le. Végül a vállalat megállapodott a szakszervezetekkel egy önkéntes távozási programról, amely akár húszhavi fizetésnek megfelelő végkielégítést is biztosít a résztvevők számára. 

A gyártósorok ugyan nem szűntek meg, de a kapacitások fokozatos csökkentése továbbra is napirenden van. 

A Beko Europe comunanzai gyárában készült felvétel. 

A „Made in Germany” alkonyata és a lengyel hegemónia felemelkedése 

Hogy még egy erős prémium márka sem védett az európai piac magas bérköltségeivel és energiaáraival szemben, azt a Miele stratégiaváltása is jól mutatja. 

Miután a vállalat a rekordnak számító 2022-es évben 5,42 milliárd eurós árbevételt ért el, 2023-ban már 9 százalékos értékesítési visszaeséssel kellett szembenéznie. Erre válaszul elindította a „Miele Performance Program” nevű átalakítási programot. 

A cél egyértelmű: az idei év végéig évente 500 millió euró megtakarítás elérése, valamint mintegy 2 000 munkahely megszüntetése vagy áthelyezése. 

A legfájdalmasabb változást azonban a vállalat történelmi gyökereinek részleges feladása jelenti. 

A mosógépgyártás egy részét fokozatosan a németországi Güterslohból a lengyelországi Ksawerów üzemébe helyezik át, amiről korábbi cikkeinkben már beszámoltunk. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a Miele nem zárja be a güterslohi gyárat, és továbbra is itt készülnek majd bizonyos modellcsaládok. Az olcsóbb árkategóriájú mosógépek gyártását azonban Lengyelországba telepítik át. 

Rebecca Steinhage igazgatósági tag nemrég találóan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy Lengyelországban többször gyorsabban lehet engedélyt kapni egy tetőre telepített napelemes rendszerre, mint a bürokratikusan túlterhelt Németországban. 

A Miele története így valójában csak egy újabb példája azoknak a problémáknak, amelyekkel ma Európa ipara szembesül. 

Lengyelország ezzel párhuzamosan tovább erősíti pozícióját mint Európa legfontosabb háztartásigép-gyártó központja. Az ország ma a globális termelés mintegy 9 százalékát adja, amivel közvetlenül Kína mögött áll, amely több mint 35 százalékos részesedéssel rendelkezik. 

A lengyel gyártósorokról tavaly 26,4 millió késztermék és alkatrész került le, összesen több mint 25,5 milliárd zloty (körülbelül 6,9 milliárd dollár) értékben. 

Csak 2025-ben: 

• 5,8 millió mosógép,  

• 5,4 millió mosogatógép,  

• 2,5 millió hűtőszekrény,  

• 3,7 millió főzőkészülék  

készült az országban. 

A befektetések továbbra is érkeznek. A BSH és a Panattoni fejlesztőcég ezekben a hónapokban fejezi be Rzeszów közelében egy új, 600 millió zloty értékű kisgépgyár építését. Az üzemben Tassimo kávéfőzők és porszívók készülnek majd, és mintegy ezer embernek ad munkát. 

A piaci lehűlés azonban Lengyelországot sem kerülte el. 

A Bosch a tavalyi év végén kénytelen volt felfüggeszteni egy 1,2 milliárd zloty (nagyjából 328 millió dollár) értékű hőszivattyúgyár építését Alsó-Sziléziában, mivel a piac váratlanul és jelentősen visszaesett. 

A másik komoly problémát a munkaerőhiány jelenti. 

Elemzők szerint a lengyel munkaerőpiacon jelenleg akár 1,5 millió dolgozó is hiányozhat, annak ellenére, hogy 2025 végén közel 1,3 millió külföldi munkavállaló dolgozott legálisan az országban. 

Konrad Pokutycki, az APPLiA Poland elnöke arra figyelmeztetett, hogy a technikai szakemberek hiánya már a kutatás-fejlesztési tevékenységet is lassítja. A vállalatok ezért egyre intenzívebben fordulnak az automatizáció és a robotizáció felé, hogy pótolják a hiányzó, illetve egyre drágább munkaerőt. 

A német BSH új gyártóüzeme a lengyelországi Rzeszówban. Ez az egyik kevés európai kisgépgyártó üzem, ráadásul egy teljesen újonnan indított beruházás.

Törökország szárnyalása és az infláció kemény ütése 

Miközben Olaszország és Németország gyártókapacitásai csökkennek, első pillantásra úgy tűnhet, hogy Törökország a nearshoring egyértelmű nyertese. 

Az ország ma már 1,6 billió dolláros GDP-vel rendelkezik, amelynek 22 százalékát a feldolgozóipar adja. Ezen belül az elektronikai és háztartásigép-gyártás a török GDP mintegy 5 százalékát teszi ki. 

Törökország előnyei első látásra megkérdőjelezhetetlenek. 

Az Európai Unióval fennálló vámunió lehetővé teszi az akadálymentes exportot, miközben a 16 határátkelőhely és az isztambuli légi áruszállítási központ rendkívül gyors logisztikai kapcsolatot biztosít Európa és Ázsia között. 

A török piac tavaly 18,08 milliárd dolláros forgalmat generált, és az előrejelzések szerint 2034-re elérheti a 28,26 milliárd dollárt. 

A „török csoda” mögött azonban komoly problémák húzódnak meg. 

A rendkívül magas infláció és a finanszírozási költségek növekedése egyre nagyobb terhet ró a vállalatokra. 

Ennek egyik legjobb példája a Vestel. 

A vállalat háztartásigép-részlege 2025-ben több mint 6,3 milliárd török lírás (körülbelül 195 millió dolláros) nettó veszteséget termelt. A teljes vállalat vesztesége elérte a 29,7 milliárd lírát, ami mintegy 685 millió dollárnak felel meg. 

A hitelminősítő intézetek emiatt 2025 és 2026 fordulóján a vállalatot már a spekulatív kategóriába sorolták. 

A csökkenő európai kereslet és a drága hitelek miatt a Vestel tavaly mintegy 10 000 dolgozótól vált meg, ami a vállalat lengyelországi működését is jelentősen érintette. 

Ráadásul a török líra reálértékének erősödése és az euróban számolt bérek gyors emelkedése miatt több európai partner fokozatosan csökkenti együttműködését ezzel a nagy OEM-gyártóval. 

A valaha olcsó összeszerelő központként emlegetett Törökország így egyre inkább a túlélésért és a profitmarzsok megőrzéséért folytatott küzdelem színterévé válik. 

Afrikai kiút? 

És mi történik akkor, ha valaki szeretné elkerülni a török piac kockázatait, Lengyelországban pedig már egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni? Ilyenkor a vállalatok figyelme egyre gyakrabban fordul Egyiptom és Marokkó felé. 

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kormánya úgynevezett „Arany Licenc” programot vezetett be, amely jelentősen leegyszerűsíti az engedélyezési folyamatokat és csökkenti a bürokratikus akadályokat. 

Az elsők között a kínai Haier élt a lehetőséggel. A vállalat a 10. Ramadán városában egy 200 000 négyzetméteres gyártókomplexumot épített fel. A projekt különlegessége, hogy az építkezés megkezdésétől számítva mindössze másfél év alatt eljutott a termelés beindításáig. 

Az üzemben jelenleg mosógépek, légkondicionálók és televíziók készülnek. A beruházás következő üteme 2026 harmadik negyedévében indul, amikor többek között prémium kategóriás négyszárnyú hűtőszekrények gyártása is megkezdődik. 

Nemcsak a kínai vállalatok fedezték fel a régiót. 

A BSH tavaly júniusban nyitotta meg Kairó közelében első afrikai gyárát. Az 50 millió eurós beruházás keretében létrehozott üzemben évente akár 350 000 tűzhely készülhet. A termékek nemcsak a Közel-Kelet és Afrika piacaira kerülnek, hanem Kanadába és Dél-Amerikába is exportálják őket. 

Az észak-afrikai lehetőségek ugyanakkor korántsem kockázatmentesek. 

Az egyiptomi gazdaság az elmúlt években több jelentős devizaleértékelésen ment keresztül, miközben az ország folyamatosan küszködik a külföldi valuták hiányával. Ez komoly problémát jelent a gyárak számára, amelyek továbbra is nagymértékben függnek az Ázsiából importált alkatrészektől. 

Ehhez társul a térség geopolitikai sérülékenysége is. A Vörös-tengeren kialakult válság ismét rámutatott arra, hogy a Szuezi-csatornára épülő logisztikai rendszer mennyire sebezhető. 

Fotó: A Haier új üzeme az egyiptomi 10. Ramadán város közelében. 

Románia kijózanodása 

A román példa jól mutatja, hogy az állami ösztönzők és az alacsony bérek önmagukban már nem elegendők a sikerhez. 

A Bosch tavaly márciusban végleg lemondott arról a tervéről, hogy 110 millió euró értékben mosógépgyárat építsen az országban. A projektet még 2019-ben felfüggesztették, 2025 márciusában pedig a vállalat eladta azt a 44 hektáros telket is, amelyet eredetileg a gyár számára vásárolt. 

Ezzel végleg lezárult a romániai Simeriában tervezett beruházás története. 

Az eladás egyik oka az volt, hogy a BSH a felszabaduló tőkét inkább a lengyelországi gyártókapacitások fejlesztésére kívánta fordítani. 

Nem a Bosch volt azonban az egyetlen vállalat, amely visszavonulót fújt. 

A kínai Haier is bezárta viszonylag új romániai hűtőszekrénygyárát. A SELL szerkesztősége annak idején még az üzem megnyitásakor is ellátogatott a helyszínre, és fotó- valamint videóriportot készített róla. 

A bezárás oka ugyanaz volt, mint amellyel Európa számos más régiója is szembesül: egyre nehezebb megfelelő számú munkavállalót találni, miközben a bérek Romániában évente több mint 9 százalékkal emelkednek. 

Így a korábban gyakran „új Lengyelországként” emlegetett Románia mára sokat veszített vonzerejéből a nagy nemzetközi gyártók szemében. 

Fotó: A Haier romániai gyártása szinte olyan gyorsan ért véget, ahogyan elkezdődött. Az üzem 2021-ben indult, és 2025 elején bezárt. 

Midea és az ibériai átrendeződés 

Az ázsiai vállalatok nemcsak az európai márkák felvásárlásával alakítják át a kontinens háztartásigép-iparát, hanem a saját európai gyártóhálózatukat is egyre agresszívebben optimalizálják. 

Ennek egyik legjobb példája a kínai Midea. 

A vállalat tavaly lezárta a Teka-csoport felvásárlását, majd szinte azonnal megkezdte a portfólió és a gyártási struktúra átszervezését. 

Május végén végleges döntés született a spanyolországi Granada városában működő Steelgran Componentes üzem bezárásáról. 

A páraelszívók teljes gyártását a portugáliai Ílhavóban található Teka-gyárba helyezik át. Ez az üzem a jövőben a mikrohullámú sütők és főzőlapok mellett a páraelszívók egyik legfontosabb európai központjává válik. 

A kínai vezetés megítélése szerint a portugál gyár működése költség- és hatékonysági szempontból kedvezőbbnek bizonyult, mint a spanyolországi alternatíva. 

A Midea története önmagában is megérne egy külön cikket. 

Míg a Haier és a Hisense az európai vállalatok felvásárlását követően kezdetben óvatos megközelítést alkalmazott, és éveken át inkább tanulmányozta az európai piac sajátosságait, addig a Midea sokkal gyorsabban és határozottabban nyúl hozzá a megszerzett struktúrákhoz. 

A vállalat már most jelentős szervezeti és stratégiai változtatásokat hajt végre. 

Érdekes fejlemény az is, hogy a Midea néhány hete bejelentette: a következő három évben nem tervez újabb felvásárlásokat vagy összeolvadásokat. 

A piacon azonban sokan úgy vélik, hogy ez a nyilatkozat elsősorban a spekulációk csillapítását szolgálja. Különösen azok után, hogy a Midea és az Electrolux észak-amerikai együttműködése újra felerősítette azokat a találgatásokat, amelyek szerint a kínai vállalat akár az egész Electrolux megszerzését is megcélozhatja a jövőben. 

A nearshoring korlátai és Kína technológiai előretörése 

A 2026-os év kétségtelenül mérföldkőként vonul majd be az európai háztartásigép-piac történetébe. Az iparág jelenleg mélyreható átalakuláson megy keresztül: Nyugat- és Dél-Európa egyre inkább a kutatás-fejlesztés, valamint a prémium kategóriás termékek központjává válik, míg a tömegtermelés fokozatosan Lengyelország, Törökország és Észak-Afrika irányába tolódik. 

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Európa végleg maga mögött hagyhatná az ázsiai importtól való függőséget. 

A piaci folyamatok egyértelműen azt mutatják, hogy a nearshoringról alkotott idealizált elképzelések komoly korlátokba ütköznek. Az európai és törökországi gyárak egyaránt tartós munkaerőhiánnyal, emelkedő bérekkel és egyre bonyolultabb szabályozási környezettel küzdenek. 

Paradox módon éppen ezek a tényezők segítik elő a kínai beszállítók újbóli megerősödését. 

Kína ugyanis már régen túllépett az olcsó összeszerelő üzem szerepén. Az ország gyártói az elmúlt években technológiai vezetőkké váltak, és ma már számos területen nem csupán utolérték, hanem meg is előzték versenytársaikat. 

A hatalmas kutatás-fejlesztési beruházásoknak, a magas fokú automatizációnak és a gyakorlatilag teljesen önálló alkatrész-beszállítói ökoszisztémának köszönhetően a kínai gyártók ma világszínvonalú háztartási gépeket kínálnak. 

Lehet ezt vitatni vagy nem szeretni, a piaci tények azonban ettől még nem változnak. 

Az iparág szereplőinek tapasztalatai szerint a kínai készülékek számos esetben innovatívabbak, és gyakran alacsonyabb meghibásodási arányt mutatnak, mint a török vagy bizonyos európai üzemekből származó hasonló termékek. Ezt több, a háttérben nyilatkozó iparági szakember is megerősítette. 

Természetesen továbbra is jelentős előnyt jelent, ha egy vállalat gyártókapacitással rendelkezik a fogyasztók közvetlen közelében. Ez rövidebb szállítási időt, nagyobb rugalmasságot és kisebb logisztikai kockázatot biztosít. 

A jelenlegi helyzet azonban azt mutatja, hogy a kínai gyártók technológiai fölénye sokkal erősebben formálja a piacot, mint azt Európa korábban feltételezte. 

A kínai vállalatok ma már nemcsak nagyobb méretben működnek, hanem technológiai előnnyel is rendelkeznek, amellyel az európai szereplők egyelőre nehezen tudnak versenyezni. 

A tisztán európai tulajdonú vállalatok közül nagyobb léptékben jelenleg gyakorlatilag csak a BSH és a Miele képes eredményesen felvenni a versenyt velük. 

Az Electrolux esetében egyelőre elsősorban abban lehet bízni, hogy a vállalat sikeresen végrehajtja a szükséges szerkezeti átalakításokat és visszanyeri versenyképességét. 

Nem véletlen, hogy a cég élére 2025 elején Yannick Fierling került, akinek egyik legfontosabb feladata éppen a vállalat megújítása és stabilizálása. 

A történet külön érdekessége, hogy Fierling ezt megelőzően kilenc éven keresztül a Haier európai terjeszkedését irányította, és kulcsszerepet játszott a kínai vállalat kontinensen elért sikereiben. 

A robotizált és mesterséges intelligencia által vezérelt gyárak gombamód szaporodnak Kínában. A képen a Midea csungcsingi gyárkomplexuma látható, amelyet 2025-ben jelentős mértékben korszerűsítettek és automatizáltak. 

Szerző: Lubor Jarkovsky