
Fotó: IFA
Az IFA a világ meghatározó fogyasztói és háztartási elektronikai szakkiállítása csak 2022-ben tér vissza. A Messe Berlin és a gfu Consumer & Home Electronics GmbH ugyanis közösen jelentette be, hogy az IFA2021 szeptemberben mégsem kerül megrendezésre az eredetileg tervezett fizikai élő rendezvényként.
“Az innovációnak platformra van szüksége; a globális figyelem középpontjába kell kerülnie. Ezért a technológiai iparág márkái és gyártói nagyon szívesen vettek volna részt a rendezvényen 2021-ben. Sajnos a legutóbbi közegészségügyi fejlemények túl sok kockázatot jelentenek mindenkinek a tervezésében a rendezvényre vonatkozóan. Most egyszerűen túl sok a bizonytalanság. Ezért mostanra szinte lehetetlenné vált, hogy bárki felelősségteljesen megtervezze a részvételét bármilyen szakkiállításon.”
Kai Hillebrandt, a gfu Consumer & Home Electronics GmbH felügyelőbizottságának elnöke.
Az okok
A döntést a közegészségügyi szakértőkkel és számos érdekelt féllel folytatott részletes megbeszéléseket követően hozták meg az illetékesek. A lapunknak néhány héttel ezelőtt exkluzív interjút adó Dirk Koslowski még úgy nyilatkozott, hogy az eseményre idén a korábbi formájában kerül majd sor. De persze a biztonsági szempontokra kiemelt figyelmet fordítanak a lebonyolítás során. Az IFA tájékoztatása szerint végül azonban több kulcsfontosságú globális egészségügyi mérőszám sem mozdult olyan gyorsan a megfelelő irányba, mint remélték.
Az új COVID-19 variánsok gyors megjelenése például Dél-Ázsiában, az oltási programok világszerte történő bevezetésének sebességével kapcsolatos folyamatos bizonytalanság mind fokozza a kiszámíthatatlanságat. Nem csak a szervezők, de a Berlinbe érkező kiállítók, látogatók, valamint a média számára is. A résztvevőknek pedig a költségvetést, a beruházásokat és az utazást illetően jó előre kell tervezniük. Ugyanakkor fontos szempont volt a döntésben az is, hogy a Messe Berlin továbbra is támogatja a COVID-19 elleni küzdelmet azzal, hogy a kiállítási terület egy része oltóközpontként és sürgősségi kórházként is funkcionál és mindkettőre valószínűleg az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig lesz szükség.
“Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. A berlini IFA vitathatatlanul az év legfontosabb eseménye a márkák és a kiskereskedők számára egyaránt. Az IFA Berlin olyan módon köti össze iparágunkat a kereskedelmi látogatókkal, a médiával és a valódi fogyasztókkal, mint egyetlen más esemény sem. Mindenki egészségének és biztonságának azonban abszolút elsődlegesnek kell lennie. A világjárvány megfékezésére tett erőfeszítések – az oltási programok bevezetésétől, a nemzetközi utazások újraindításáig – nem a remélt ütemben történtek. E fejlemények miatt pedig elkerülhetetlen volt ez a nehéz és csalódást keltő döntés.”
Martin Ecknig, a Messe Berlin vezérigazgatója.
Az IFA szervezői most az iparági, kereskedelmi és médiapartnerekkel együtt dolgoznak azon, hogy minden készen álljon az IFA 2022-re, amely a jelenlegi tervek szerint teljes körű élő rendezvényként kerül megrendezésre a berlini kiállítási területen 2022. szeptember 2-6. között.