Míg a koronavírus miatt a tavalyi karácsony szűkebb körben telt és az ajándékbeszerzés nagyja átterelődött az online áruházakba, addig idén ismét több embernek szeretnénk ajándékozni, és többet tervezünk költeni. Mindemellett az év végére várhatóan felerősödő áruhiány és a folyamatos áremelkedések kihívás elé állíthatják a minőségi ajándékokra vadászókat – derül ki az ország legnagyobb online vásárlási szakértőjeként működő Árukereső.hu és piackutató partnere a GKI Digital kutatásából, mely immár hetedik éve vizsgálja a felnőtt lakosság karácsonyi ajándék vásárlási terveit, szokásait.
60 000 Ft felett az idei karácsonyi keret
Tavaly átlagosan 52 300 Ft volt az ajándékokra szánt keret, idén ez az összeg már meghaladja a 60 ezer forintot (60 411 Ft), ami átlagosan 15,5%-os növekedést jelent. A karácsonyi ajándékokra szánt kiadás az egy háztartásra vetített átlagos, nettó, havi jövedelem – akár– 17%-át is jelentheti. Ráadásul a több mint 60 ezer forintos keret közel 28%-át a gyerekek ajándékaira szánják az emberek. 2021-ben az egy ajándékra szánt átlagos költés 9 017 Ft, ami kismértékben alulmúlja –nagyságrendileg 600 forinttal – a tavalyi évben egy ajándékra átlagosan szánt értéket. Ez ugyanakkor nem meglepő, hiszen idén karácsonykor több fő megajándékozását tervezik a magyarok ráadásul mindezt úgy, hogy az ajándékok értékén drasztikusan nem szeretnének változtatni.

Forrás: GKI Digital
Újra bővül az ajándékozottak köre
Míg 2019-hez képest 2020-ra átlagosan 8 főről 5 főre csökkent a megajándékozottak listája, addig 2021-ben ismét több szerettünknek, átlagosan 7 főnek tervezünk karácsonyi ajándékot vásárolni. A bővülő ajándékozotti kör alapján bátrabban merünk majd az ünnepek alatt másokkal találkozni, rokont látogatni, utazni is. Az ajándékozottak elsődleges körét idén is a szűk család jelenti. A megkérdezettek 62%-a elsősorban párjának, férjének, feleségének tervez ajándékot vásárolni, emellett többen tervezzük párunk, férjünk, feleségünk rokonságát (26%) és barátainkat (20%) megajándékozni. Ugyanakkor karácsonykor a legtöbb ajándékot természetesen idén is a gyerekek fogják kapni.
A karácsonyi ajándékvásárláskor újra a szórakoztató elektronikai cikkeké a főszerep
A COVID a tavalyi karácsonyi szezon során a slágertermékek körét is átrajzolta. Egy évvel ezelőtt ugyanis a három legnépszerűbb ajándéknak szánt termékkategória a ruházati cikk (51%), a játék (40%), valamint a szépségápolás és kozmetikum (33%) volt. Idén – a járvány előtti évekhez hasonlóan – ismét a szórakoztató elektronikai termékekre a legnagyobb az igény (43%). Második helyre a ruházati cikkek (32%), míg a harmadikra a játékok kerültek (31%) a legnépszerűbb termékek listáján.
Ajándékvásárlás terén tavaly tarolt az online beszerzés, idén ismét mennénk a plázákba is
2020-ban a korlátozások miatt a karácsonyi ajándékok beszerzése minden korábbi évnél erőteljesebben támaszkodott az online értékesítésre. Az online kiskereskedelem többek között az év végi rekord forgalmaknak köszönhetően tudott Magyarországon +45%-os növekedést felmutatni. Ezzel hazánk az uniós országok között élmezőnyben zárta a tavalyi évet. Bár már elkezdődött a járvány negyedik hulláma, az elmúlt hónapok lazításai és a 60% körüli átoltottság bátrabbá, optimistábbá tette a lakosságot. Ismét megteltek a vendéglátóhelyek és bevásárlóközpontok. Noha az online kereskedelem térhódítása idén is tovább folytatódik (várhatóan 30% körüli éves növekedéssel), a vírushelyzet – egyelőre – nem befolyásolja a vásárlók gondolkodását az ajándékvásárlás helyszínét illetően. Így a 2021-es szezonban az ajándékvásárlás tekintetében ismét nagyobb teret kaphat a hagyományos kereskedelem. Az idei ünnepi szezonban a tavalyi aránynál kevesebb vásárló tervezi az ajándékok beszerzését webáruházakból (2021: 77% vs. 2020: 86%), míg bevásárlóközpontokban, plázákban (2021: 57% vs. 2020: 49%), illetve hagyományos boltokban, szaküzletekben, szupermarketben (2021: 38% vs. 2020: 33%) többen szeretnénk vásárolni.

Forrás: GKI Digital
2021-ben az áruhiány és az áremelkedés a kereskedelem legnagyobb kihívása
A kereskedelem legerősebb, legforgalmasabb időszakát minden évben a karácsonyt megelőző, Black Friday akciókkal fűszerezett utolsó 6-8 hét jelenti. Idén azonban érdemes lehet minél hamarabb nekilátni az ajándékok beszerzésének. Ugyanis év eleje óta tartó folyamat, hogy drasztikus készlethiányok, áremelkedések sújtják a kereskedelmet. Azon belül is kiemelten a műszaki cikkek piacát. A vírus közvetlen következményeként akadozó ázsiai termelések, valamint a nemzetközi tengeri szállítmányozás lassulása miatt. Magyarországon az áruhiány mellett az infláció és az euró árfolyam romlása is negatívan hat a fogyasztói árakra. Emellett sok termékkategória esetén limitáltak a választékok is. Összességében tehát az idei karácsonyi szezon drágább, és akciókban, választékban szerényebb lehet, mint a tavalyi.
A nyugdíjprémium és az SZJA visszatérítés is jótékonyan hathat az ajándékozási kedvre
A nyugdíjprémium hatásával a felmérés idején még nem lehtett számolni a mintegy 2,5 millió nyugdíjast érintő extra juttatás hatása feltehetően a karácsonyi költségvetésben is felfelé tolhatja az eredeti terveket. Ezen extra költések hatása várhatóan elsősorban a hagyományos kiskereskedelemben csapódik majd le. A jövő év elején esedékes SZJA visszatérítés is okozhat már idén is további – előre nem tervezett, és ezért most még nehezen mérhető – vásárlási lázat. Ám a nyugdíjprémiumokkal ellentétben ez elsősorban az áruhitelfelvételi kedvet serkentheti, illetve a megtakarítással rendelkező háztartásoknál eredményezhet bátrabb költekezést.
A cikkben és inforgrafikákban szereplő adatok forrása a GKI Digital és az Árukereső.hu közös felmérése.