Elrajtolt az Ország Boltja 2021 verseny

2021. december 07.

Az Árukereső.hu szervezésében 2010-ben útjára indított Ország Boltja – a hazai webáruházak egyik legrangosabb versenye – már a 11. alkalommal kerül megrendezésre. Az online vásárlási szezon legaktívabb időszakában most is a fogyasztók szavazatai döntenek arról, hogy ki az ország legnépszerűbb webshopja. Emellett szintén kiderül majd, hogy a 2021-ben gyűjtött összes vásárlói vélemény alapján, mely boltok bizonyulnak a legjobbaknak.

liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Míg 2020-ban a koronavírus hatására a hazai internetes piaci volumen robbanásszerű növekedése volt a jellemző, úgy 2021 év végére várhatóan a felerősödő áruhiány és a folyamatos áremelkedések állítják kihívás elé a kereskedőket. Mivel egyre többen intézik vásárlásaikat a neten keresztül, vagy éppenséggel próbálják ki most először az online rendelés folyamatát, így az Ország Boltja elismerések még inkább növelhetik a fogyasztók bizalmát. A verseny célja, hogy az internetezők szavazatai és a valós fogyasztók vásárlása utáni értékeléseinek segítségével megtalálja a legkiemelkedőbb minőségű szolgáltatást nyújtó boltokat, valamint a legnépszerűbb webáruházakat, ezzel népszerűsítve az online vásárlást.

Az Ország Boltja díjakért folytatott Verseny ebben az évben is három részből áll. Népszerűségi és Minőségi díjakért 13-13 versenykategóriában, ingyenesen szállhatnak harcba a jelentkező webáruházak. A Minőségi díj kategóriagyőztesei közül legkiemelkedőbb – ahogy minden évben – idén is elnyeri az Ország Boltja fődíját. Ebben az évben a helyezettek összesen közel 3 millió forint értékű nyereményben is részesülnek.

Tavaly, a 2020-as Ország Boltja versenyben több mint 1800 webáruház vett részt. Idén ez a szám már most átlépte a 2000-res lélektani határt. A benevezett kereskedők minden évben online felületeiken szólítják meg és ösztönzik szavazásra látogatóikat. Így az elnyerhető díj ismertségük, saját követőbázisuk mérésében is hasznos és fontos visszajelzéssel szolgál számukra az érintett területeken.

A résztvevő webshopokra 2021. december 6-tól 2022. február 8-ig bárki szavazhat az Ország Boltja weboldalán. Az internetes áruházak pedig szintén az oldalon regisztrálhatnak a versenyre.

A Minőségi kategóriában induló boltok minősítését azok az internetes felhasználók határozzák meg, akik az év során vásároltak az adott webáruházban, és kitöltöttek egy online kérdőívet, melyben értékelték a boltot, a rendelés menetét, a kiszállítást, illetve egyéb más, a vásárlási élményt meghatározó jellemzőket. Értékeléseik összesítése alapján kerülnek ki a Minőségi kategória győztesei, valamint az Ország Boltja 2021 fődíj nyertese.

A tavalyi év nyertesei itt tekinthetőek meg.

További híreink

Szabadtéri sütő Ninja módra

Szabadtéri sütő Ninja módra

A Ninja Artisan kültéri sütő és pizzasütő a hagyományos kemencék világát idézi meg. A kompakt elektromos kivitelnek köszönhetően bárhol könnyedén...

Új mosogatógépek a Haiertől

Új mosogatógépek a Haiertől

A Haier hamarosan megújuló beépíthető termékkínálatának része lesz az új XPI 8D9FFB mosogatógép, amely első pillantásra leginkább egy beépíthető...

Képernyőből Okos TV

Képernyőből Okos TV

Az új THOMSON Go CAST 150 könnyedén átalakít bármilyen képernyőt okostévévé. A kompakt HDMI adapter másodpercek alatt teljes Google TV élményt nyújt...

Összehajtható laptop a Huaweitől

Összehajtható laptop a Huaweitől

A Huawei bemutatta a MateBook Fold Ultimate névre keresztelt, összehajtható laptopját. A készülék lényegében egyetlen hatalmas OLED-kijelzőből áll,...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató