Hamarosan realme üzlet nyílik Budapesten

2022. április 14.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

A realme a világ egyik legdinamikusabban fejlődő okostelefon márkája. A céget mindössze négy éve, 2018-ban alapították, de Ázsiban már meghatározó piaci szereplőnek számít. Ismertsége és népszerűsége pedig az európai piacokon is egyre nagyobb.

Bár az eredmények magukért beszélnek, nagyon mégsem lehet ezen csodálkozni. A márka a fiatalokat tekinti első számú közönségének és prémium specifikációkkal rendelkező, kiváló minőségű, trendteremtő kivitelezésű technológiai eszközökkel, és nem utolsó sorban remek ár-érték aránnyal próbálja őket megszólítani. Meglehetősen sikeresen. Ráadásul a cég 2020-tól okostelefonok mellett már IoT termékeket is forgalmaz és a márka kínálatába olyan készülékek is bekerültek, mint például fülhallgatók, okosórák, vagy éppen okosotthon eszközök. Ugyanakkor a cég nem csak az innovációra koncentrál, hanem a folyamatos expanziót is szem előtt tartja. Az első realme Store 2020 augusztusában nyílt meg Indiában. Madhav Sheth, a vállalat vezérigazgatója 2021-ben pedig már azt jelentette be, hogy további 300 exkluzív üzlet megnyitását tervezik az idei év végéig. A GT 2 széria idén márciusi bevezetése kapcsán a márka számos európai nagyvárosban úgynevezett „Pop-Up Store”-okkal is megjelent, így Kölnben, Párizsban és Madridban is.

liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

A budapesti üzlet viszont a realme első hivatalos európai márkaboltjaként vonul majd be a cég történelmébe, ahol a brand teljes regionális termékpalettája megtekinthető és kipróbálható lesz. Mivel a hazai üzlet a cég európai jelenlétének fontos mérföldköve, várhatóan igen magas beosztású vezetők is tiszteletüket teszik majd a megnyitón. Ahogyan az is elég valószínű, hogy komoly nyitási akciók, nyereményjátékok és változatos programok is a részét képezik a realme Store debütálásának. A pontos dátumot egyelőre még nem tudni, de a helyszín már ismert, a budapesti Lurdy bevásárlóközpont ad majd helyet a realme üzletnek.

  További rovatainkból:

Te(l)jesebb élmény

Te(l)jesebb élmény

A Sage tavaly ősszel mutatta be a márka Barista Express Impress modelljét, idén pedig a készülék új változata is megjelenik az európai piacokon. A...

További híreink

Az összekapcsolhatóságé a jövő

Az összekapcsolhatóságé a jövő

A tizenkét európai országban, több mint 12.000 résztvevő bevonásával, a BSH megbízásából végzett reprezentatív felmérés szerint a...

Kávéfőzőt is készít már az LG

Kávéfőzőt is készít már az LG

Az LG marketingplatformja az LG Labs jegyzi a márka első kávéfőzőjét, a DUOBO-t. A készüléket az Apollo 11 első holdraszállásának évfordulóján...

Kedvező kilátások a MediaMarkt-nál

Kedvező kilátások a MediaMarkt-nál

A Ceconomy AG , a Mediamarkt Saturn anyavállalata közzétette a harmadik pénzügyi negyedévre (április-június) vonatkozó adatokat, az 1026 üzletében...

További rovatainkból:

Share This