Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Kezeden a világ
Továbbra is az Apple vezeti az okosóra piacot, tőle valamivel lemaradva a nagy koreai gyártó, a Samsung van a második helyen. Érdekesebb azonban,...
Okosak, szépek és még sütni is tudnak
Piaci elemzések szerint a beépített sütők globális piacának értéke 2024-ben 3636 millió amerikai dollárt ért el, ami megközelítőleg 5 százalékos...
Csak rendet nem rak
A Dreame L20 Ultra nemcsak megbízhatóan takarít, felmos, de saját magát is megtisztítja. A hatékony porszívózáshoz Vormax™ szívórendszer 7000 Pa...
Amennyi kell
A Caso melegvíz-adagolójának érdekessége, hogy csak annyi vizet melegít fel, amennyire éppen szükség van. Ezzel a hagyományos vízforralókhoz képest...

















