Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Az univerzális 27 inch
Monitorok esetében legalább 15 olyan termékjellemzőt sorolhatunk fel, amit érdemes figyelembe a készülék kiválasztása során. Ezek közül talán a...
Főzőlap alapok és extrák
Alapoktól az extrákigBizonyos funkciókkal gyakorlatilag minden indukciós főzőlap rendelkezik. A gyerekzár, az automatikus biztonsági kikapcsolás, az...
A Samsung bemutatta első 5K monitorát
Az új ViewFinity S9 készülék a 27 colos képernyőátmérőjének és 5K, azaz 5120x2880 képkocka felbontásának köszönhetően másfélszer akkora...
Te(l)jesebb élmény
A Sage tavaly ősszel mutatta be a márka Barista Express Impress modelljét, idén pedig a készülék új változata is megjelenik az európai piacokon. A...
















