Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.
További rovatainkból:
A vasalt ruha nem mai találmány – Termékválogatás gőzölős vasalókból
A vasaló meglehetősen régi szereplője a háztartásigép-piacnak, olyannyira, hogy jóval korábban volt vasaló, mint a háztartási gépek piaca. Lehetne...
Szívd fel, begyem! – Termékválogatás légtisztítókból
A légtisztító szegmens piaca az utóbbi években kiválóan teljesített, tavaly pedig ugrásszerű növekedésnek indult, az okot pedig nem is olyan nehéz...
Kulcs helyett telefon
Intelligens okoszárak már eddig is léteztek, a terület egyik meghatározó gyártója, a Level most Lock+ néven egy olyan változatot dobott piacra,...
Turmixolj okosan!
A Xiaomi új okosturmixgépével ez nem túl nehéz feladat. A készülék a Xiaomi Home alkalmazásban található online recepteknek megfelelően...

















