Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.
További rovatainkból:
Az automata kávégépek dicsérete – Termékválogatás automata kávéfőzőkből
Van egy kulcsszó a háztartásigép-piacon, ami minden készüléknek az árát kicsit felszorozza, ez pedig az „automata”, a kávégépek esetében különösen...
Side by side – a hűtés ikonja
A side by side készülékek meglehetősen különleges szerepet töltenek be a hűtőszekrény-kínálatban. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy ez a termékkör...
Sportosan
A labdarúgó-világbajnoksághoz kapcsolódva nemrégiben mutatta be a BenQ új DLP projektorát, a TH575 modellt. A sportesemények keresletélénkítő hatása...
Egészségmenedzsment-alkalmazást fejlesztett a Beurer
Az új „Beurer HealthManager Pro” alkalmazással a Beurer a digitális egészségmenedzsment területén is leteszi névjegyét. Az applikáció számos eszköz...

















