Eldőlt. Az IFA marad Berlinben

2022. november 28.
IFA 2022

Az idei év folyamán felröppent a hír, hogy 2024-től az IFA esetleg máshová költözik. Ennek hátterében pedig a rendezvényt szervező két cég között húzódó ellentét állt. Az IFA a Gfu és a Messe Berlin társzervezésében valósult meg korábban. Azonban a két fél közötti szerződés 2023-ban lejár, és azt követően a Gfu egyedüli szervezője marad az IFA-nak. A jövőt illető, zsákutca felé tartó tárgyalások során, sajtóértesülések szerint a Gfu kilátásba helyezte, hogy megállapodás hiányában, új helyszínt keresnek az IFA-nak. A november közepén bejelentett megegyezésnek köszönhetően azonban az IFA továbbra is Berlinben marad. A rendezvényért mostantól az IFA Management GmbH felel, egy új közös vállalkozás, amelyet a gfu Consumer & Home Electronics GmbH és a Clarion Events Ltd alapított. A Clarion nagy összegeket fektet be az IFA vezetésébe és csapatába, az új partnerség keretében pedig az IFA a digitális kínálat és az IFA Next márka bővítését is tervezi, és még több startupot és innovatív terméket kíván bevonni a rendezvénybe. A Gfu, a Clarion és a Messe Berlin a helyszínt illetően is megállapodásra jutott. Az 1924 óta Berlinben rendezett IFA további 10 évig biztosan a berlini vásárterületén marad.

További híreink

Megnyílt a legnagyobb

Megnyílt a legnagyobb

A stratégiájában a közvetlen értékesítésre komoly figyelmet fordító Dyson a világ számos pontján működtet bemutatótermeket. A cég idén szeptember...

Kisgépekre is koncentrál a Haier

Kisgépekre is koncentrál a Haier

A háztartási nagykészülékeiről ismert, kínai Haier a kisgépek piacán is babérokra tör. A cég már korábban bejelentette, hogy még ebben az évben...

További rovatainkból:

Share This