EuroCucina 2024

2024. május 07.
Rejtett ízeK

kép: Salone del Mobile.Milano

Az EuroCucina a Salone del Mobile.Milano  kiállítás ernyője alatt kerül lebonyolításra  a milánói dizájn héttel egy időben, ami idén április 16-25 közé esett. A 24. EuroCucina ezúttal is a konyha minden aspektusát felölelte, beleértve a háztartási kis és nagy gépeket is, amelyeknek immáron 9. alkalommal a TFK (Technology For the Kitchen) szekció biztosított dedikált helyet az expón belül. A közel 24 ezer négyzetméteres területen 105 kiállító mutatta be termékeit. A kiállítók között az olasz márkák domináltak, köztük az olyan jól ismert brandek, mint a Smeg, vagy az Elica, illetve az olyan idehaza kevésbé ismert márkák, mint a Fulgor Milano, vagy a Barazza. De természetesen a legnagyobb gyártók is jelen voltak, többek között a Beko, a Bosch, a Haier, az LG, a Miele, a Samsung és Whirlpool is képviseltette magát a nemzetközi expón, amely kiállítóinak 30 százaléka érkezett külföldről.

Az esztétikum bölcsőjét jelentő Olaszországban, egy dizájn héttel egy időben rendezett esemény szinte magától értetődőn és tradicionálisan dizájn orientált. Emellett pedig kiemelt szerep jutott a kültéri megoldásoknak, valamint a fenntarthatóságnak és az intelligens megoldásoknak, illetve utóbbi kettő összekapcsolódásának. Mindezeken felül érdekes technikai megoldásokkal is találkozni lehetett. Az ASKO például DW60 mosogatógépét UV Cleanse™ üzemmóddal szerelte fel, amely UV-fényt használ, és az ECO program esetén is eltávolítja a baktériumok, gombák és vírusok akár 99,99%-át. Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb szintű tisztaság és higiénia elérése során is energiát takarít meg. A Gama decor Smart Kitchen innovációja pedig egy új, láthatatlan indukciós rendszer, amely nemcsak főzőlapként, hanem kisgépek és mobileszközök töltésére is szolgál, , és amely akár 2000 wattos energiaátvitelt is képes biztosítani akkumulátorok és külső kábelek nélkül.

További híreink

PWC E-toplista 2024

PWC E-toplista 2024

A PwC Magyarország Digital Commerce csapata immár 10 éve 2015-től publikál éves rangsorokat a magyar piacon működő, legnagyobb forgalmat generáló...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató