A tanévkezdés kiadásit vizsgálta a Pepita

2024. szeptember 10.
Rejtett ízeK

Az iskolakezdés nem csupán a klasszikus felszerelések beszerzésével jár, hanem sok esetben komoly extra költségeket is jelent a családok számára – derült ki a Pepita.hu felméréséből. A kutatás rávilágít, hogy a szülők jelentős része számára gyermekük sportolási lehetőségeinek biztosítása (33%) és az új íróasztal vagy szék beszerzése (32%) jelentette a legnagyobb kiadást. A felmérés szerint közel 30% azok aránya, akik a tanévkezdés kapcsán számítógépet vagy laptopot vásároltak, illetve sokuknak különórákra is költeniük kell a tanév során. A szülők ötöde a gyerekszoba átalakítására is szánt pénzt, míg kétharmaduk frissítette gyermekük ruhatárát és cipőit a becsengetés előtt. A családok kiadásai nagymértékben eltérhetnek attól függően, hogy hány éves a gyermek. A nagyobb gyerekek esetében a kollégiumi díjak vagy akár az albérlet költségei is a szülőket terhelik. A Pepita.hu felméréséből az is kiderült, hogy legtöbb szülő (76%) az akciós termékeket kereste az iskolakezdésre való felkészülés során. Nagyon hasonló azoknak az aránya, akik teljes mértékben a gyerekre bízták a választást (29%) a holmik beszerzésekor, mint azoké, akik fenntartható megoldásokat (is) kerestek (28%), vagy kuponokat váltottak be (26%). Jóval kisebb azoknak a tábora, akik hazai vállalkozásokat igyekeztek támogatni az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlásaikkal, illetve akik a döntésüket az aktuális divat vagy reklámok hatására hozták meg.

A válaszokból az is kiderült, hogy sok szülő ad mások ajánlásaira, kiemelt fontosságú számukra az ár-érték arány, és hogy egy helyen, egyszerűen tudják megvásárolni az összes szükséges terméket. Használt iskolaszer, felszerelés és ruházat kérdéskörben megoszlanak a vélemények. A többség pénzért ugyan nem vásárolna használt holmit, viszont családtagoktól, közeli ismerősöktől szívesen elfogad jó állapotú eszközöket, ruhákat, és ugyanígy továbbadná azt, ami nekik már nem kell. De vannak olyanok is, akik spórolás végett vagy épp fenntarthatósági okokból cselekszenek így, illetve vannak, akiknek csak ez a lehetőség adott. A szükségtelen holmik túladásával kapcsolatban nem csak a családon belül és a szűk baráti körben gondolkodik a többség, hanem akár idegeneknek is továbbadják ingyen.

További híreink

Stabilitásra épít a BSH

Stabilitásra épít a BSH

Stabilitásra épít a BSH   A BSH Home Appliances Group a kedvezőtlen piaci környezet ellenére is stabil évet zárt 2025-ben: a vállalat árbevétele 15...

Fotózásra tervezve

Fotózásra tervezve

Fotózásra tervezve   Bejelentették a Vivo X300 Ultra okostelefont, amely kamerás képességeivel hívja fel magára a figyelmet. A készülék hátán...

Tarol az Apple Kínában

Tarol az Apple Kínában

Tarol az Apple Kínában   Az idei első negyedévben a kínai okostelefon-piacon összességében négyszázalékos visszaesést lehetett tapasztalni, ami...

Zenehallgatás prémium módon

Zenehallgatás prémium módon

Zenehallgatás prémium módon   A Metz KH-BT 04 fülhallgatója Bluetooth 5.4 szabvánnyal rendelkezik, és támogatja az összes elterjedt audio kodeket a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató