Nincs többé olyan, hogy te meg én

2022. május 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.

További rovatainkból:

Az otthoni fűtés forradalma

Az otthoni fűtés forradalma

A Samsung tavaly decemberben jelentette be új EHS Mono R290 hőszivattyújának európai piaci bevezetését. A 2023-as frankfurti ISH szakkiállításon...

Professzionális

Professzionális

Az új Sony Alpha 9 III a professzionális fotósok igényeihez alkalmazkodva került kifejlesztésre. A készülék a gyorsan mozgó tárgyakat...

További híreink

A ló másik oldalán?

A ló másik oldalán?

Az okos eszközök további elterjedésének egyik gátja, hogy a különböző eszközök más-más kommunikációs rendszereket és szoftvereket használnak, így a...

Megérkezett

Megérkezett

Január végétől Magyarországon is kapható a Galaxy S24 széria. A Galaxy AI forradalmi és praktikus AI-alapú funkciókkal alakítja át a kommunikáció,...

Stabilizálódó okostelefon piac

Stabilizálódó okostelefon piac

A Canalys kutatása szerint a globális okostelefon-piacon 2023 negyedik negyedévében éves szinten 8%-os növekedésvolt tapasztalható, ezzel a szegmens...

Az Electrolux a gőzre szavaz

Az Electrolux a gőzre szavaz

2023-ban harmadik alkalommal végezte el és tette közzé az Electrolux Csoport a „The Truth About Laundry” (Az igazság a mosásról) felmérés...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató