Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nehéz ügy

Nehéz ügy

A megfelelőA megfelelő porszívó kiválasztása nem pusztán azért nehéz ügy, mert a piaci kínálat több száz modellt tartalmaz, hanem azért is, mert a...

Az időtakarékosak

Az időtakarékosak

A mosógépeknél meglehetősen régóta az egyik kiemelt termékjellemző az energiahatékonyság, vagyis a készülékek áram és vízfogyasztása. A takarékosság...

Rendkívüli teljesítmény

Rendkívüli teljesítmény

A Samsung 990 PRO SSD termékcsaládjának új, 4 TB verziója villámgyors sebességet és kimagasló energiahatékonyságot kínál. A meghajtót a jelentős...

Hajformázás levegővel

Hajformázás levegővel

A Dyson Airstrait hajegyenesítő a márka számos idei újdonsága közül az egyik. A készülék a Dyson következő mérföldköve a hajápolásban, amely a haj...

További híreink

A csomagolás értéke

A csomagolás értéke

Az Electrolux Csoport legújabb csomagolástervezése „Red Dot: Best of the Best” díjat nyert. Az vállalat tervezőcsapata azzal a céllal látott...

A negyedik

A negyedik

Új üzletet nyitott az Alza szeptember végén, Budapesten. A kereskedő negyedik magyarországi boltja a főváros 11. kerületben található, ezzel az Alza...

Árösszehasonlító jubileum

Árösszehasonlító jubileum

Október elején ünnepelte 5. születésnapját az európai e-kereskedelem egyik meghatározó platformja, a Heureka Group. A 2019-ben alapított cégcsoport...

A PwC lett a GKID tulajdonosa

A PwC lett a GKID tulajdonosa

A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research...

Új stílus a Candytől

Új stílus a Candytől

Gianni Annonival közös Pasta Workshopon indította el a Candy Hoover Hungary Kft. új kampányát. A jövőben az olasz gyökerű márka a cég új, az okos...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató