Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

4 az 1-ben kávéfőző

4 az 1-ben kávéfőző

4 az 1-ben kávéfőzőt dob piacra a Cyetus. Az amerikai márka Mini modellje 3 másodperc alatt melegszik fel, 19 bar nyomás és stabil 94 °C hőmérséklet...

További híreink

Digitális túra Liebherrtől

Digitális túra Liebherrtől

A Liebherr 2020 augusztusában nyitotta meg Bécsben a márka első monobrand üzletét a világon. Az osztrák főváros főpályaudvarának épületében...

Chipgyárat épít magának az Intel

Chipgyárat épít magának az Intel

Január végén hozta nyilvánosságra az Intel azon szándékát, hogy több mint 20 milliárd dolláros kezdeti beruházással két új, a tervek szerint 3000...

Ne tépd szét a Samsung dobozt!

Ne tépd szét a Samsung dobozt!

A Samsung 2020-ban mutatta be azt a koncepcióját, ami más megközelítésbe helyezi az újrahasznosíthatóságot a márka termékeinek csomagolását...

Porzsákot gyártó céget vett a Miele

Porzsákot gyártó céget vett a Miele

Tavaly december végén a Miele 100 százalékos részesedést szerzett az Eurofilters cégben. A belga Pelt városában székhellyel rendelkező családi...

Tech cég ennyiért még nem kelt el

Tech cég ennyiért még nem kelt el

​Közel 69 milliárd dollár, egészen pontosan 68,7 milliárd, részvényenként 95 dollár az ár, amiért a világ egyik legnagyobb játékszoftver gyártójának...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató