Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

A galaxis legújabbjai

A galaxis legújabbjai

Áprilisban kerülnek itthon piacra a Samsung Galaxy A53 5G és Galaxy A33 5G készülékei. A vadonatúj processzorral, a Galaxy MI-alapú kamerával, a...

Nem csak friss, illatos is

Nem csak friss, illatos is

Az Electrolux Fresh Scent ruhafrissítő programja már nem számít újdonságnak. A márka korábban bevezette gőzmosógépeiben ezt a speciális...

További híreink

Segít a Tesco

Segít a Tesco

A Tesco vásárlói április 19. és május 16. között adománykuponok megvásárlásával támogathatják az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor...

Újabb eMAG üzlet nyitott

Újabb eMAG üzlet nyitott

A járvány miatt elrendelt boltzár váratlan feloldása nyomán az eMAG április 8-ára hozta előre legújabb üzletének megnyitását. Az új eMAG üzlet a...

Rekord növekedés az Alza-csoportnál

Rekord növekedés az Alza-csoportnál

Az előzetes eredmények szerint az Alza csoport tavaly 1,4 milliárd eurós nettó forgalmat ért el.A webshop az elmúlt tíz év legnagyobb mértékű...

Magyarországra látogat a robotkutya

Magyarországra látogat a robotkutya

Az Alza.hu elsőként hozza Magyarországra a Boston Dynamics fejlesztését, Spotot, a robotkutyát, aminek a webáruház magyarországi rajongótábora már...

Ország Boltja 2020

Ország Boltja 2020

2020-ban 10. alkalommal került megrendezésre az Ország Boltja, a hazai webáruházak egyik legrangosabb versenye, az Árukereső.hu szervezésében. A...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató