Ezek lesznek az idei Black Friday legnépszerűbb termékei

2022. november 15.

Az elmúlt években a kereskedők és a vásárlók körében is tombolt a Black Friday-láz. Sokan kivárják az akciós időszakot a szükséges elektronikai eszközök megvásárlásával, és jellemző az is, hogy a karácsonyi ajándékokat is ekkor, alacsonyabb áron igyekeznek beszerezni a vásárlók. Az Euronics Műszaki Áruházlánc megvizsgálta, hogy melyek voltak az elmúlt két év legnépszerűbb termékei és összefoglalta, mi várható az idei Black Friday időszakban.

Beko
Ezek a legkeresettebb termékek

A legkeresettebb termékkategóriák köre hasonlóan alakult 2020-ban és 2021-ben is az Euronics adatai szerint. Mindkét évben a legtöbb termék a háztartási kisgépek kategóriájában fogyott, ezt pedig a szépségápolási eszközök követték. Míg 2020-ban a harmadik helyet a számítástechnikai kiegészítők foglalták el, 2021-ben már a mobiltelefonok kerültek a dobogóra.

Az akciók iránti érdeklődés az értékesítési adatokon is jól látszik: 2020-ban háztartási kisgépből 150%-kal, szépségápolási eszközökből 180%-kal, számítástechnikai kiegészítőkből pedig 80%-kal nagyobb mennyiséget adott el az áruházlánc a Black Friday időszaka alatt, mint az előző hónap azonos időszakában. A legnagyobb mennyiséget ekkor a műszaki áruházlánc botmixerekből és vízforralókból adta el, míg a harmadik helyet az automata kávéfőzők foglalták el.

Hasonlóan alakultak az eredmények 2021-ben is: háztartási kisgépekből és szépségápolási termékekből 160%-kal, mobiltelefonból pedig 90%-kal többet értékesített az Euronics a Black Friday időszakában az egy hónappal azelőtti azonos időszakhoz képest.  A legnépszerűbb termék tavaly az automata kávéfőző volt, amit az air fryerek – vagyis a forrólevegős sütők – és az álló porszívók követtek.

Mindkét évben kiugróak voltak az eredmények az egészségmegőrzéshez köthető termékek – például elektromos fogkefék – és telefonok kategóriájában is, illetve látványos volt az érdeklődés az elöltöltős mosógépek iránt – 2021-ben a Black Friday ideje alatt 76%-kal többet adott el ezekből az Euronics.

„Idén is a háztartási kisgépek és a szépségápolási termékek kategóriáiban számítunk a legtöbb eladott termékre, de a telefonok, IT-termékek és számítástechnikai kiegészítők iránti megnövekedett érdeklődés is várható. Az idei évben bevezetett új termékkör, a játékok kategóriájában is nagy mennyiségű eladást tervezünk. Ez utóbbi kategória egyértelműen az online vásárlásokat fogja emelni a várakozásaink szerint. A szépségápolási termékek körében jellemzően a hajápolási eszközök és a férfi szépségápolási termékek, például haj- és szakállnyírók iránt nő meg a kereslet. Ezekben a termékkörökben ezért kiemelt akciókkal és nagyobb készletekkel készülünk fel a Black Friday-re. A Black Friday idén rendhagyó módon egybeesik a labdarúgó világbajnoksággal, ami tipikusan a tévévásárlások időszaka. A nagyobb sportesemények előtt mindig látványosan megugrik a televíziók értékesítése, és bár az elmúlt két évben is a nagyképernyős televíziók hozták az Euronics számára a legnagyobb árbevételt, 2022-ben arra számítunk, hogy még nagyobb lesz az érdeklődés a 55” feletti készülékek iránt a Black Friday hetén.”

Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezető igazgatója

Valódi kedvezmények

A 2022 májusában hatályba lépett jogszabály-módosítás garantálja, hogy a vásárlók a kedvezményes ár mellett a megelőző legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat látják majd, azaz biztosak lehetnek abban, hogy a megjelölt akciók valósak, és nem mesterségesen létrehozott árengedmények.

Az Euronics idén november 14. és 20. között, egyhetes időszakban kínál Black Friday akciókat a vásárlóknak, akik a megjelölt termékeket jellemzően 10-40% közötti kedvezményekkel, néhány termékkategória esetében pedig ennél is alacsonyabb, akár 50%-kal csökkentett áron szerezhetik be. A hétnapos Black Friday előnye, hogy az érdeklődőknek bőven lesz idejük otthonuk kényelméből, alaposan áttekinteni a webshop kínálatát, illetve az üzletekben sem találkoznak majd hosszú sorokkal és tumultussal.  A karácsonyi időszakra ajándékként a webshopból rendelt termékeket pedig még időben, az ünnepek előtt kézhez kaphatják a vevők.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Hűségprogramok online

Hűségprogramok online

Az online áruházakban elérhető előfizetéses hűségprogramok sok vásárló számára még mindig újdonságnak számítanak Magyarországon – derül ki a GKID...

Ha kánikula, akkor klíma

Ha kánikula, akkor klíma

Egyre több háztartás rendelkezik idehaza légkondicionálóval, a hűtés mellett pedig a fűtés opció is egyre inkább fontossá válik a készülék...

GKID eTOPLISTA 2023

GKID eTOPLISTA 2023

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató