Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Zene bárhol, bármikor – Termékválogatás Bluetooth hangszórókból
A Bluetooth-hangszórók forradalmasították a kinti és a beltéri zenehallgatást, azon egyszerű oknál fogva, hogy vezeték nélkül használhatók. A piacot...
A vasalt ruha nem mai találmány – Termékválogatás gőzölős vasalókból
A vasaló meglehetősen régi szereplője a háztartásigép-piacnak, olyannyira, hogy jóval korábban volt vasaló, mint a háztartási gépek piaca. Lehetne...
Stílus kompakt méretben
A Smeg márka egyik jellemzője, hogy nagy figyelmet fordít a megjelenésre. A különleges vagy éppen limitált szériás termékek mellett a retró is egy...
A Hisense is megcélozza a gamereket
A 75”, 65" és 55” képátlójú modellt tartalmazó legújabb Hisense E7K PRO sorozat kifejezetten a játékosokat célozza. A három típus a méret mellett...

















