Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.
További rovatainkból:
A mobilitás jegyében – Termékválogatás vezeték nélküli álló porszívókból
Legyen szó szórakoztatóelektronikai vagy háztartásigép-piacról, az egyik közös trend, hogy számos fejlesztés a mobilitás jegyében zajlik. Vagyis...
A legnépszerűbb kivitelben – Termékválogatás | Alul fagyasztós hűtőszekrények
A hűtőszekrény az egyik, ha nem a legnagyobb kínálatot felvonultató háztartásigép-kategória a piacon. Összesen több mint 2000 modell található a...
Sportolóknak készült
A Garmin legújabb okosóra-sorozata, a Forerunner 965 azoknak a sportolóknak készült, akik a legtöbbet igyekeznek magukból kihozni. Éppen ezért a...
Turmixgépből gyümölcscentrifuga
A Philips Flip & Juice turmixgép különlegessége a speciális kehelykialakítás. A megoldás révén a beépített szűrővel is ellátott kelyhet...















