Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Porszívózás újragondolva

Porszívózás újragondolva

A Rowenta új X-Ô porszívócsaládja teljesen új koncepciót kínál a porszívózásban. A hagyományos és álló porszívók előnyeit egyesítő sorozat a szinte...

Tiszta előnyök

Tiszta előnyök

Az Electrolux FA41-402GY UltimateHome 500 légtisztító akár 53m2-es helyiségekben is képes megtisztítani a levegőt, méghozzá igen hatékonyan. A...

További híreink

Változó vásárlási modellek

Változó vásárlási modellek

Kassza nélküli üzletekre váltana a Tesco az Egyesült Királyságban, miután a rendszer egy évig tartó Welwyn Garden Cityben zajló tesztelési fázisa...

Díjazták a Samsungot

Díjazták a Samsungot

A Samsung Galaxy S21 Ultra 5G csúcskészüléke nyerte a Legjobb Okostelefon kategória-fődíját a 2021-es Mobil Világkongresszuson (Mobile World...

Dübörög az iPhone 12-es

Dübörög az iPhone 12-es

Az iPhone 12 sorozat összesített globális értékesítése már áprilisban meghaladta a 100 millió darabot, ami azt jelenti, hogy a készülékcsalád két...

Virtuális LG bemutatóterem

Virtuális LG bemutatóterem

Elindította virtuális légtechnikai bemutatótermét az LG Electronics (LG). Az új, interaktív online felületet látogatói mostantól bárhol, bármikor...

Felvásárol az Electrolux

Felvásárol az Electrolux

Az Electrolux július 8.-án jelentette be, hogy megállapodott a La Compagnie du SAV (CSAV), a háztartási készülékek javítására szakosodott vezető...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató