Az IFA 2023 kiállítás kapcsán a két legfontosabb kérdés mindenképpen az volt, hogy mekkora érdeklődés mutatkozik majd a rendezvény iránt a közönség, illetve kiállítók oldaláról, valamint hogy mennyi és milyen innovációk fogadják az eseményre kilátogatókat.
IFA 2023
Noha a tavalyi rendezvény már a világjárványt megelőző, teljesen fizikai esemény formátumban került lebonyolításra, azért a pandémia még rányomta bélyegét az eseményre. A járvánnyal kapcsolatos bizonytalanság, illetve a rendezvény visszatérését érintő kiszámíthatatlanság kockázata távol tartott sokakat az expótól mind látogatói, mind kiállítói oldalon. Az idei kiállítás kapcsán azonban ezeknek a tényezőknek már nem jutott szerep, így aztán a 2023-as rendezvény már ténylegesen jelentőséggel bírt a tekintetben, hogy mi lesz az IFA jövője.
A képet azonban két új tényező is árnyalta. Az egyik ezek közül az idei év piaci körülményeinek alakulása. Az európaszerte érezhető infláció és a nyomában járó kereslet csökkenés az iparági szereplők profitját is befolyásolta idén. Az IFA-n történő megjelenés komoly kiadást jelent a kiállítók számára, ezért a részvételt illető döntésben feltehetően a költségeknek van hangsúlyosabb szerepe. A másik szempont pedig az esemény szervezésének hátterében bekövetkezett változások. A tulajdonosi háttér és a menedzsment megváltozása nem volt éppen konfliktusmentes, ami nem csak a kulisszák mögött zajlott. Az új célok és tervek eléréséhez rendelt eszközök alkalmazása pedig valószínűleg a kiállítókkal folytatott tárgyalásokban is szerepet játszottak.
Kiállítók
Ami a kiállítókat illeti, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy csökkent vagy nőtt volna az érdeklődés. Voltak márkák, akik továbbra is távol maradtak, más cégek ellenben visszatértek. Megint mások pedig kizárólag a szakmai részvevők, esetleg a sajtó számára látogatható standdal képviseltették magukat. Egyes márkák csökkentették az igénybe vett kiállítási területüket, de voltak olyan résztvevők is, akik a korábbinál nagyobb területen jelentek meg. Érzékelhető változás volt, hogy a kereskedelemben egyre nagyobb szerephez jutó vásárlási élmény leképződött a kiállításon is. A korábban főző bemutatókban kimerülő show elemek idén bővültek. Különleges installációkkal, de még egyedi performance-okkal is találkozni lehetett.
Látogatók
Látogatók tekintetében is változatos volt a kép. Egyes napokon az IFA aranykorát idéző tömegek hömpölyögtek a standokon, de voltak olyan időszakok is az öt napos rendezvény alatt, amikor lényegesen szelősebbek voltak a pavilonok. Magyarországról érezhetően többen érkeztek, mint tavaly, azonban azt nem lehet mondani, hogy a szakma megfelelő mennyiségben képviseltette volna magát. Továbbra is többen vannak azok, akiket nem érdekelnek a trendek, az innovációk, az újdonságok, akik maguktól tudják a tuttit, és akiknek a szakmai ambíciói kimerülnek a rendelés leadásában és az akciós címke kiragasztásában.
Tömören
Az idei IFA kiállítás egyértelműen azt mutatja, hogy a műszaki elektronika világában a meghatározó trendek az összekapcsolhatóság, az okos funkcionalitás és az energiafogyasztás csökkentése. Az energiafogyasztás csökkentése pedig új termékkategóriák megjelenését és terjedését is magával hozza, valamint még komplexebb rendszerek használatát vetíti előre. A kereskedelemnek fel kell készülnie arra is, hogy már nem csak termékeket értékesítsen, hanem a kapcsolódó szolgáltatások terén is megtalálja a helyét az értékesítési folyamatban. Ugyanakkor a szórakoztató elektronika területén a felhasználói szokások változása egyfajta fejlesztési válságot is eredményezhet, ami szintén új megközelítést tehet szükségessé a kereskedői oldalon.
Nézze meg a kiállításról készített videónkat is!
IFA 2023 újdonságok – Háztartási gépek
Az idei IFA nem volt éppen az innovációk kánaánja. Ebben persze biztosan szerepet játszott az is, hogy számos márka már a tavalyi rendezvényen bemutatta legújabb termékeit. Ennek ellenére azért számos újítás, technológiai fejlesztés, érdekes, illetve praktikus megoldás jelent meg a kiállításon. Elsősorban a háztartási gépek területén értünk olyan újdonságokat, ahol az energiafelhasználás csökkentése és az energiafogyasztás feletti ellenőrzés került a középpontba.
IFA 2023 – SAMSUNG
A Samsung is elhozta a maga A-40% energiafogyasztást ígérő mosógépét, ami meglehetősen ritka...
IFA 2023 – MIELE
A Miele két teljesen új készüléket mutatott be a kiállításon. Az egyik a duoflex vezeték nélküli...
IFA 2023 – MIDEA
A Midea WashBot terméke tulajdonképpen egy robotporszívó és egy mosógép szerelem gyereke. A két...
IFA 2023 – BOSCH
A Bosch mosó-, szárító- és mosó-szárítógépei is megújultak. Az új készülékek alacsonyabb...
IFA 2023 – LG
Az LG standján az egyik újdonság a márka új mosó-szárítógépe volt. A készülék 25 kg mosó- és 13 kg...
IFA 2023 – LIEBHERR
A Liebherr rendesen odatette magát az energiafelhasználás csökkentésében. Noha még az „A”...
IFA 2023 – HAIER
A Haier bemutatta új mosógép sorozatát, amelyben a készülékek energiafogyasztása nem kevesebb,...
IFA 2023 – GORENJE
A Gorenje az IFA-n mutatta be új hűtőszekrényét, amellyel a márka belépett az „A” energiaosztályú...
IFA 2023 – JURA
A Jura két új modellt is hozott a kiállításra. A kapszulás megoldásoktól magát távol tartó márka...
IFA 2023 – BEKO
A Beko több területen is mutatott be újításokat. Az EnergySpin technológiát a mosógépekben érhető...
IFA 2023 – SHARP
Új modellekkel jelentkezett a Sharp is. Az új fekete színű beépíthető termékcsalád mellett új...
IFA 2023 – HORDOZHATÓ ERŐMŰ
A kiállítás újdonsága volt a hordozható elektromos erőmű is. Több gyártó és márka - köztük olyan...
IFA 2023 újdonságok – Szórakoztató elektronika
Noha közel két évtizede már a háztartási gépek is szerves részét jelentik a kiállításnak, az IFA gyökereit tekintve szórakoztató elektronikai termékek köré épül. Bár a technológia fejlődésével az audio és az IT is szerephez jutott az expón, a képmegjelenítés és így a televíziók mindig is középpontban álltak. Idén azonban korántsem jutott olyan markáns szerep ennek a termékkörnek. Nagyon beszédes, hogy például az LG, amely korábban mennyezetet beborító, hatalmas, több tucat televízióból álló installációkkal jelent meg, idén majdhogynem csak egyetlen modellt állított ki. Bár az egyes standokon azért akadtak készülékek, az idei kiállításon debütáló technológia újdonság tulajdonképpen nem igazán volt. Ilyenre pedig nem igazán volt példa a kiállítás történetében. Ebből is látszik, hogy a szegmens válságban van. A lineáris tévézés helyét átveszik a streaming szolgáltatók, amivel változik a készülékek szerepe, a fiatalabb generációk pedig egyre kevésbé használják a képmegjelenítéshez a televízió készülékeket.
IFA 2023 – NEDIS
A Nedis több olyan terméket is bemutatott az expón, amelyek egy hagyományos funkcióhoz társítanak...
IFA 2023 – HAMA
A Hama esetében az újdonságot érdekes módon egy korábbi modell jelenti. A márka Bluetooth...
IFA 2023 – CHANGHONG
A Changhong, amelyet azért sok jóindulattal sem nagyon lehet a televízió szegmens meghatározó...
IFA 2023 – THOMSON
A szebb napokat is megélt Thomson új márkatulajdonosa ismét ambiciózus célokat dédelget a piaci...
IFA 2023 – TCL
A TCL újdonságai főként a választék kialakítását érintették, vagyis meglévő technológiák és...
IFA 2023 – LG 2
Az LG egy vezeték nélküli OLED modellt hozott a berlini expóra, amely a tápkábelt leszámítva...
IFA 2023 – HISENSE
Mivel a mini LED ULED X sorozat már szintén korábban debütált, a Hisense esetében az új 8K...
IFA 2023 – KIVI
Nem mindig a technológiai fejlesztés az, ami egy új modellt eredményez. Ezt példázta a Kivi is. A...
IFA 2023 – SAMSUNG 2
A Samsung jó néhány készüléket kiállított, bár eget rengető újdonságot ők sem hoztak Berlinbe. A...