Parádésan startolt az új PlayStation 5

Parádésan startolt az új PlayStation 5

A Sony nemrég közleményben nyilatkozta, hogy minden eddigi eladási rekordot megdöntött a PlayStation 5 novemberi értékesítése, számokat azonban nem közöltek. Szakmai elemzők úgy becsülik, hogy a japán óriás 2,1 és 2,5 millió közti darabszámban adhatott el az új...

Növekedett a Dell

Növekedett a Dell

A Dell idei harmadik negyedévének is lökést adott a globális távmunka, a gyártó az időszakban 23,5 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el, 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – a profit növekedése azonban jóval látványosabb, a cég 881 millió dolláros...

Átszervez az LG

Átszervez az LG

Szerkezeti átalakításokat jelentett be az LG. A cég jövő tavaszig több tagvállalatot is leválaszt magáról, a cél a hatékonyabb működés, de szabályozói nyomás is közrejátszik a döntésben. A kiszervezés többek közt érinti a kijelzővezérlőket gyártó Silicon Works Co-t, a...

Összefog a játékosokért az LG és az Xbox

Összefog a játékosokért az LG és az Xbox

Egyedi marketing-együttműködésre lépett az LG és az Xbox: a sokak által várt Xbox Series X konzol és az LG OLED-televíziói által együtt kínált páratlan játékélményt a két cég közösen mutatja be. Az együttműködés keretében az LG OLED TV márka a Microsoft új konzoljának...

Nem vesznek el többé a Galaxy eszközök

Nem vesznek el többé a Galaxy eszközök

A Samsung bemutatta legújabb Smart Things szolgáltatását, amelynek segítségével a felhasználók gyorsan megtalálhatják Galaxy eszközeiket. A Smart Things Find világszerte elérhető lesz az Android 8, vagy ennél újabb operációs rendszert futtató készülékeken, több mint 6...

Új hűtőszekrények a Samsungtól

Új hűtőszekrények a Samsungtól

A Samsung Electronics bemutatta az Air Space hűtőgépek új sorozatát, amely három termékből áll, az EcoFlex, a Kitchen Fit és a SpaceMax készülékekből. A fejlesztés során kiemelt jelentőséggel bírt a belső tér optimalizálása, valamint az energiatakarékos működés...

Winn Everhart lett a Whirlpool új alelnöke Amerikában

Winn Everhart lett a Whirlpool új alelnöke Amerikában

Winn Everhartot érte a megtiszteltetés, hogy elláthatja a márka alelnöki teendőit az Amerikai Egyesült Államokban. A szakember a Coca-Colától érkezett a vállalathoz, ahol csaknem húsz évig stratégiai és operatív vezetői feladatokat látott el. Mostani pozíciójában Winn...

Jövőre ősszel lesz az Eurocucina

Jövőre ősszel lesz az Eurocucina

A körülményekre tekintettel idén elhalasztott milánói Eurocucina és annak keretein belül megvalósuló háztartási gépekkel foglalkozó társrendezvénye, az FTK (Technology For the Kitchen) 2021. szeptember 5-10 között kerül majd ismét megrendezésre. A kiállítás ezúttal a...

Karácsony a vírus árnyékában

Karácsony a vírus árnyékában

Az Árukereső.hu és a GKI Digital immár 6. éve készít közös karácsonyi kutatást, amely az ünnepi időszakra való felkészülésről, az ajándékvásárlási tervekről kérdezi meg az internetező felnőtt lakosságot. A járvány egyik legnyilvánvalóbb hatásaként 2020-ban kevesebb...

Zöldül az LG

Zöldül az LG

Az LG összefogott a Net-a-Porter nemzetközi online luxusáruházzal, hogy egy limitált kiadású, kiváló minőségű, környezetbarát, természetes anyagokból készült ruhakollekciót alkossanak, amelyet úgy terveztek meg, hogy évekig hordható legyen. Az LG által bemutatott és...

További tartalmainkból:

A szakmaiság felsőfoka

A szakmaiság felsőfoka

A FAST DAY a cseh központú Fast évente sorra kerülő saját rendezésű szakmai kiállítása. A Prágában lebonyolított eseményre idén lapunk is meghívást...

Kifinomultság

Kifinomultság

A Krups új kávéfőzője bár műszaki szempontból sem utolsó, mégis a dizájnt helyezi előtérbe. A világhírű építész, Jean-Michel Wilmotte által...

Szezonra hangolva

Szezonra hangolva

A műszaki kereskedelemben a karácsonyi időszak hónapjai az eladások csúcsszezonjának számítanak az üzletekben és a webshopokban egyaránt. Ennek...

Buli hangulatban

Buli hangulatban

A Nedis SPPT800BK a márka új, kompakt BluetoothParty hangszórója stílusos faborítást, valamint behúzható fogantyúval és kerekekkel ellátott...

Ha a pisztácia kifogyott…

Ha a pisztácia kifogyott…

Akkor sem kell kétségbe esni, ha a pisztácia kifogyott, csokoládé pedig nem is volt, a Clatronik 2 az 1-ben fagylalt- és joghurtkészítővel ugyanis...

Hatékony és megbízható

Hatékony és megbízható

Új modellt dobott piacra az iRobot. A Roomba Combo™ j9+ felmosó funkcióval rendelkező robotporszívó nagy hatékonyságot és megbízható takarítási...

Kerékpárosoknak is

Kerékpárosoknak is

A menetrögzítő kamera elsősorban az autósok körében népszerű, de egyre több motorosoknak fejlesztett modell is található a piacon. Sőt a Mio már...

rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató