Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Gondolkodj nagyban!
Lényegében az egész háztartásigép-piacról elmondható, hogy növekszik, és ezúttal nem a piaci számokra, hanem a méretekre gondolunk. Nálunk is egyre...
Játékszenvedély – Termékválogatás gamer billentyűzetekből
Évek óta elmondható, hogy ha van piac, amit nem kell félteni, akkor az a gamer. Igaz ez a hardverre és a szoftverre egyaránt. Az előbbi esetében a...
Még egy kicsit nagyobb
A 3,5 literes változat nagy sikere után idén megérkezett a Xiaomi forró levegős sütők újabb modellje, a Xiaomi Smart Air Fryer Pro 4L. Az új típus...
Láthatáron a Project Q
A Sony Interactive Entertainment május végén hivatalosan is bejelentette, hogy még az idén bemutatkozik a cég új kézi kontrollere, a Project Q. A...

















