Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Nem kell túllihegni, vagy mégis? – Termékválogatás hajszárítókból
A hajszárító-vásárlást a legtöbb fogyasztónál nem előzi meg különösebb mérlegelés, és leginkább csak a készülék ára, esetleg színe és formája...
Mosogatógépet, de milyet? – Termékválogatás | Szabadon álló mosogatógépek
Kétségtelen, hogy van különbség mosogatógép és mosogatógép között, az eltérések azonban nem minden esetben jelennek meg markánsan. Ennek oka, hogy...
Falmec Brera: Stílus és funkcionalitás
A Milánó különleges hangulatáról és stílusáról híres negyedének nevét viselő Falmec Brera egy elszívóval kombinált főzőlap. Az elszívórész a főzőlap...
Állattartóknak és másoknak
Az Electrolux új, vezeték nélküli akkumulátoros porszívója, az Animal 600 ES62AB25UG típus elsősorban az állattartók számára lehet ideális...

















