Nincs többé olyan, hogy te meg én

2022. május 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Két kerékhez

Két kerékhez

A Mio MiVue menetrögzítő kamerák és a Mio Cyclo Discover Pal navigációs eszköz kiváló társ lehet a két keréken közlekedők számára. A Mio Cyclo™...

Vízforralás 2.0

Vízforralás 2.0

A Visione a világ első vezeték nélküli, automatikusan kikapcsoló indukciós főzőlapos vízforralója. A modellt a Strix fejlesztette ki Laica márkanév...

További híreink

A sütő, ami felismeri az ételt

A sütő, ami felismeri az ételt

Fotó: ElectroluxAz Electrolux mesterségesintelligencia-alapú ételfelismerő funkcióval bővíti MyAEG Kitchen és MyElectrolux Kitchen alkalmazásainak...

Digitális tárlat

Digitális tárlat

Az LG Electronics globális együttműködésre lépett az Egyesült Államokbeli Blackdove-val.A partnerség keretében a Blackdove digitális művészeti...

Megújította webshopját az Euronics

Megújította webshopját az Euronics

Növekedési stratégiája részeként új szolgáltatásokkal kibővített, kívül-belül megújuló webshoppal jelentkezik az Euronics Műszaki Áruházlánc. Az...

A mesterséges intelligencia diadala

A mesterséges intelligencia diadala

A Sony AI, a Polyphony Digital Inc. és a Sony Interactive Entertainment együttműködésében kifejlesztett GT Sophy mesterséges intelligencia a Gran...

Egyelőre marad a régi

Egyelőre marad a régi

A tavaly lépett életbe az új energiacímke szabályozás, amelynek első fázisában a háztartási hűtőberendezések, beleértve a hűtőszekrényeket,...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató