Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Kifejezetten vloggereknek

Kifejezetten vloggereknek

Az új Canon PowerShot V10 egy könnyű és egyszerűen használható, kifejezetten vloggereknek tervezett kamera. A valamivel több mint 211 g-ot nyomó...

Vízzel is tisztít már a Dyson

Vízzel is tisztít már a Dyson

A Dyson új modellje, a V15s Detect Submarine a márka első nedves porszívója. A készülék különlegessége a Dyson Submarine nedves tisztítófej, amely...

További híreink

Online áruhitelt kínál az Euronics

Online áruhitelt kínál az Euronics

Az eddig csak az áruházaiban elérhető áruhitel igénylését terjesztette ki a közelmúltban az Euronics a webáruházára. Júniustól így online, akár...

LG Robot pincér helyett

LG Robot pincér helyett

Az LG bemutatta legújabb LG CLOi ServeBot (LDLIM31 modell) elnevezésű autonóm kiszolgáló robotját, amelyet arra terveztek, hogy biztonságos...

Katy Perry a Denon PerL arca

Katy Perry a Denon PerL arca

A Denon globális együttműködést jelent be a közismert amerikai énekes-dalszerzővel, Katy Perry-vel a márka új, innovatív Denon PerL True Wireless...

A technológia jegyese

A technológia jegyese

A Samsung Galaxy Ring okosgyűrű személyre szabottan támogathatja a felhasználókat éjjel-nappal, ráadásul a Galaxy AI fejlett technológiájának...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató