Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.
További rovatainkból:
Funkcionalitásra hangolva
Funkció kombinációkA sütőknél az egyik legjellemzőbb terméktulajdonság a sütési funkciók száma. Gyakorlatilag minden modell leírásában szerepel,...
A sütés-főzés mindenesei
A gasztronómia forradalmát éljük. A hagyományos sütés és főzés mellett a modern technológiák számos alternatívát kínálnak az egészséges és a finom...
A hűtőszekrény, ami nagyon komolyan veszi a hűtést
A Panasonic Prime+ Edition hűtőszekrények új szintre emelik a gyorshűtés és gyorsfagyasztás lehetőségeit. A készülék Prime Freeze technológiája 3...
Fehéren-feketén
A De'Longhi Nespresso Gran Lattissima továbbfejlesztett új kiadása, az EN 640.B és EN 640.W külsejében nem változott az elődjéhez képest, ennek...
















