Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Mire nem elég 15 millió font

Mire nem elég 15 millió font

A Dyson szeptember végén megrendezett hajápolás-eseményén az nem derült ki, hogy mire nem elég ez a tetemes summa, az viszont igen, hogy ekkora...

Borok a fiókban

Borok a fiókban

Az idei KBIS kiállításon már megtekinthető volt, természetesen az IFA-n is lehetett vele találkozni, és most már meg is vásárolható bizonyos...

További híreink

Kimagasló negyedévet zárt az LG

Kimagasló negyedévet zárt az LG

Az LG Electronics Inc. történetének legmagasabb második negyedéves forgalmát érte el a 2022. április–júniusi időszakban.A dél-koreai társaság 19,5...

SharkNinja a kapuknál

SharkNinja a kapuknál

A háztartási készülékekre specializálódott amerikai márka kiterjeszti üzleti tevékenységét Európában, és belép az olasz piacra. A vállalat két...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató