Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Közeledik a ventilátorszezon
Lassan, de biztosan ismét nyakunkon van a ventilátor piac robbanása. Hiszen talán a leginkább szezonális készülékcsaládról beszélünk: amíg...
Friss levegő mindennap
A légtisztító is azon termékkategóriák közé tartozik, amelyek értékesítése megugrott a Covid-járvány idején. Ez valahol érthető is, hiszen könnyű...
Jura ONO: a kapszula alternatívája
A márkától váratlan modellel bővíti választékát a Jura. Az ONO névre keresztelt típus a kapszulás kávéfőzés alternatíváját kínálja. Az új készülék a...
Érkeznek a legújabb Samsung Neo QLED-tévék
A Neo QLED-termékcsalád legújabb modelljei a kiváló kép- és hangminőség mellett több új funkciót is kínálnak. Az Automatikus HDR...
















