Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Mindig tévé – Folyamatos a fejlesztés a piacon | Termékválogatás 55-65″ UHD televíziókból
A televíziópiacot nem kellett félteni, az elmúlt években a pandémia pedig különösen nagy lendületet adott az ágazatnak. Az idei évben pedig ehhez...
Gondolkodj nagyban!
Lényegében az egész háztartásigép-piacról elmondható, hogy növekszik, és ezúttal nem a piaci számokra, hanem a méretekre gondolunk. Nálunk is egyre...
Játékosok felé hajlik
Az Odyssey OLED G9 az Odyssey termékcsalád legújabb tagja. A G95SC típusjelzésű modell egy 32:9 képarányú, 49" méretű, 1800R görbületű kettős...
Beépített és sokoldalú
A Teka Barista CLC 835 beépíthető kávéfőző különlegessége, hogy őrölt kávéval és kávékapszulával egyaránt használható, ráadásul nem is csak...

















