Nincs többé olyan, hogy te meg én

2022. május 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.

További rovatainkból:

Aludni segít az okosóra

Aludni segít az okosóra

Egy átlagos felnőttnek napi 7-9 óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy az egészségét megőrizze, és a kihozza magából a maximumot. Az alvásra fordított...

Nem csak melegen tart

Nem csak melegen tart

A Gaggenau új melegen tartó fiókjának különlegessége, hogy nem pusztán melegen tartásra használható. A készülékben a hőmérséklet 30 °C és 80 °C...

További híreink

Electrolux és ruhakollekció

Electrolux és ruhakollekció

Világszerte a textilhulladék mintegy 73%-a végzi hulladéklerakókban, vagy égetik el. A chilei Atacama-sivatag pedig a világ második legnagyobb...

Megvitatták az e-kereskedelmet

Megvitatták az e-kereskedelmet

A Publicis Groupe Hungary CEO-ja, Sásdi Helga által társvezetett, a cseh, magyar és lengyel szakértői központokat egyesítő, 600 fős regionális...

A telefontól a ballonkabátig

A telefontól a ballonkabátig

A ruhaipar ökológiai lábnyoma az elmúlt évek egyik fontos kérdése lett: tény, hogy a termelés, a szállítás vagy éppen a túlvásárlás miatt az iparág...

Karnyújtásnyira az egységes töltő

Karnyújtásnyira az egységes töltő

Az egységes töltőszabvány kérdése már meglehetősen régóta, úgy nagyjából egy évtizede terítéken van. Idén júniusban viszont megszületett a...

Cremesso kapszulák növényből

Cremesso kapszulák növényből

A Cremesso újabb lépést tett a fenntarthatóság terén. Ezentúl a kávékapszulákat legalább 65%-ban megújuló nyersanyagból állítják elő. A gyártáshoz a...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató