Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.
További rovatainkból:
Kényelmesen az egészséges frizuráért – Termékválogatás hajszárítókból
Ma már nehéz elképzelni, hogy milyen is lehetett az élet a hajszárító előtt, hogyan ápolták a frizurájukat régi korok királynői. Valószínűleg...
Feltámadás, de meddig… – Termékválogatás táblagépekből
A Covid-járvány olyan volt a tabletpiacnak, mintha legalábbis egy mentőmellényt dobtak volna az üzletágnak. Az utóbbi években mindenki el kezdte...
Belehúz a Polti
Új 2 az 1-ben vezeték nélküli porszívócsaládot dobott piacra a Polti. A Polti Forzaspira D-Power csúcsmodellje, az SR550 digitális motort kapott,...
Villámgyorsan
Új modellel bővült az Illycaffè X1 Anniversary sorozata. Az új modell X1 Anniversary ECO MODE névre hallgat, és a korábbi Iperespresso változathoz...

















