Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Új generáció

Új generáció

A Samsung bejelentette az összehajtható okostelefonok következő generációját: megérkezett a Galaxy Z Flip4. A készüléket a Snapdragon® 8+ Gen 1...

Kategóriateremtés

Kategóriateremtés

Forradalmian új készüléket tervezett az Elica. Az elsősorban páraelszívóiról ismert márka úgy döntött, hogy új kategóriát jelentő terméket hoz...

További híreink

Nincs többé olyan, hogy te meg én

Nincs többé olyan, hogy te meg én

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag...

Majdnem sztrájkoltak a Gorenjénél

Majdnem sztrájkoltak a Gorenjénél

Április 11-én a Gorenje dolgozói Szlovéniában korlátozott sztrájkot jelentettek be április 14-ére. Magasabb üdülési és pluszmunkanapokért járó...

Pizzarendelés helyett

Pizzarendelés helyett

A Monogram tervezőcsapata arra vállalkozott, hogy olyan multifunkciós készüléket hozzon létre, ami új szintre emeli az otthoni ételkészítést. Az új...

Süt, grillez, pirít

Süt, grillez, pirít

Az Electrolux új Create 5 forró levegős sütőjét úgy tervezték, hogy a felhasználó egyetlen készülékkel grillezhessen, süthessen és piríthasson. A...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató