Üzletet nyit a Meta

2022. május 05.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Májusban nyílik a Meta első fizikai üzlete Kaliforniában, ahol a cég közlése szerint a vállalat hardvertermékeit ismerhetik meg és próbálhatják ki a vásárlók. Az már a bejelentésből is látszik, hogy a viszonylag kicsi, nagyjából 140 négyzetméteres Meta Store elsődleges célja funkcióját tekintve nem egy értékesítési pont, hanem sokkal inkább egy bemutatóterem létrehozása a fizikai világban. A dolog pikantériáját az adja, hogy a Metaverzum, a digitális létezés koncepcióját zászlójára tűző, szinte korlátlan online eléréssel rendelkező cég a fizikai térben is szükségesnek tartja a kapcsolattartást potenciális fogyasztóival. A bolt kialakítása, mint például az interaktív, faltól falig ívelt LED-képernyőfal, illetve a termékek kipróbálását kontextusba helyező szolgáltatások egyik oldalról arra hivatottak, hogy az emberek megtapasztalják, érezzék és alaposabban megismerjék a termékek nyújtotta lehetőségeket. Másik oldalról viszont a Meta Store feladata az is, hogy információkat gyűjtsön és ismereteket szerezzen a vásárlók elvárásait illetően, ami a jövőbeli kiskereskedelmi stratégia alapját jelenthetik a vállalat számára.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Erő és tisztaság

Erő és tisztaság

A Samsung Bespoke Jet™ nem szimplán egy vezeték nélküli porszívó. A készülék All-in-One Clean Station™ rendszerrel rendelkezik, ami annyit tesz,...

Okos borbély

Okos borbély

A Philips Norelco Shaver Series 9000 borotva a mesterséges intelligenciát és a Philips GroomTribe kapcsolódó alkalmazását párosítva kínál...

További híreink

Belehúzott a Gorenje

Belehúzott a Gorenje

2020. november 08.Október 19.-én gördült le az a Gorenje sütő a cég gyártósoráról, amely a sütés-főzés termékkategóriában az idei egymilliomodik...

Sikeresek az LG hűtői

Sikeresek az LG hűtői

Mérföldkőhöz ért az LG prémium InstaView Door-in-Door hűtőszekrénycsaládja: 2016-os bemutatása óta a gyártó világszerte több mint egymillió példányt...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató