Egy jó válságot soha ne pazarolj el

2025. április 22.

Az elmúlt hetekben nemcsak a gazdasági sajtó, hanem a napi híreket közvetítő médiumok címlapjait is uralták az amerikai elnök által bejelentett, visszavont, majd újra kiszabott, megemelt vagy felfüggesztett vámokról szóló hírei. A kínai áruk esetében jelenleg akár 245%-os vámtételekről is szó lehet – bár a konkrét számok említése szinte felesleges, hiszen könnyen lehet, hogy napokon vagy heteken belül újabb változatok látnak napvilágot. 

hőszivattyús szárítógép

Két dolog azonban biztos: akár maradnak, akár módosulnak ezek az intézkedések, a világnak egy újfajta kereskedelmi és geopolitikai környezetre kell felkészülnie. A másik biztos pont pedig maga a bizonytalanság, amely beépült a rendszer működésébe – és amellyel hosszú távon is számolni kell. 

A vámtételek ilyen mértékű emelése a vezető közgazdászok szerint egyértelműen inflációt gerjeszt, és biztosan visszaveti a globális GDP növekedését. Számos előrejelzés már csökkentette az egyes országok várható gazdasági növekedését, rövid- és hosszú távon egyaránt. Emellett szemtanúi lehettünk annak is, hogy az amerikai tőzsde – mint az egyik leggyorsabb gazdasági indikátor – a legnagyobb gazdasági válságok idején tapasztalt visszaesésekhez hasonló mértékű zuhanást produkált, néhány nap alatt mintegy 4000 milliárd dollárnyi piaci értéket tüntetve el. 

A globalizáció következményeként Kína 2024-re csúcsra járatta exportját az Egyesült Államokba és az Európai Unióba. Az USA-val szemben 295 milliárd dolláros kereskedelmi többletet ért el, míg az EU 2024-ben rekordösszegű, 304,5 milliárd eurós (megközelítőleg 347 milliárd dolláros) kereskedelmi hiányt könyvelt el Kínával szemben. A műszaki termékek kereskedelmének területén ezzel párhuzamosan – vagy épp ennek hatására – jelentős változás figyelhető meg: az elmúlt évtized során az Európában értékesített készülékek között a kínai gyártmányok aránya kimagasló mértékben nőtt. Ehhez hozzájárultak a kínai online piacterek – elsősorban a Temu és a Shein – által Európába szállított, alacsony értékű (150 euró alatti) csomagok is: 2024-ben havonta átlagosan 350 millió csomag érkezett az ázsiai országból az európai fogyasztókhoz. 

 Termékajánló:

A kínaiak már a spájzban vannak!

A kínaiak már a spájzban vannak!

„A kínaiak már a spájzban vannak!” – Elvesztett verseny vagy alkalmazkodási kényszer?  Kínai márkák, globális dömping, európai válaszkeresés – az MLBKT Beszerzési Konferenciájának kerekasztal-beszélgetése kendőzetlenül tárta fel, hogyan formálja át a kínai befolyás a...

Promóció

Az Egyesült Államok által Kínára kivetett extra vámok következtében egyre valószínűbb forgatókönyv, hogy Kína az exportforgalom jelentős részét Európa felé tereli, ezzel tovább növelve a nyomást az európai gyártókon. Becslések szerint már a mérsékeltebb amerikai vámtételek is akár 100 milliárd dollár értékű kínai export visszaesését eredményezhetik, ami arra kényszerítheti Kínát, hogy új piacok felé nyisson. Ebben a helyzetben kézenfekvő célpont az Európai Unió – mint a világ egyik legnagyobb vásárlóerejű piaca –, amelyet Kína még intenzívebben próbálhat elérni termékeivel. 
 
Az európai szereplők már most is elégedetlenségüknek adnak hangot az Európai Unió szabályozásával kapcsolatban, amely túlbürokratizált, gyakran aránytalan terheket ró a vállalatokra, és lassú döntéshozatali mechanizmusa miatt képtelen lépést tartani a gyorsan változó piaci környezettel. Eközben a kínai online piacterekről – például a Temu vagy a Shein – érkező termékek sokszor megkerülik az uniós előírásokat: az államilag támogatott szállítás, az egészségügyi és termékbiztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása, valamint az áfa, a termékdíj és egyéb adóterhek megfizetésének elkerülése hatalmas versenyhátrányt okoz az európai gyártók és kereskedők számára. 

  További rovatainkból:

Produktivitás nyomában

Produktivitás nyomában

A vállalati szférában a hatékonyság kulcsfontosságú tényező, az üzleti döntések alapját jelentő megfontolás azonban a munkavégzés kapcsán nem mindig...

Dupla, vagy szimpla

Dupla, vagy szimpla

Legyen szó bármilyen készülékről a vezérlés nem elhanyagolható szempont. Az egyszerű használhatóság szinte minden termékkörben a vásárlást...

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Gamer a notebook, de mitől?

Gamer a notebook, de mitől?

Természetesen attól, hogy a gép ideális játékra. Ettől persze nem kerültünk sokkal közelebb a válaszhoz. Kicsit árnyaltabban azt mondhatjuk, hogy...

XXL sütők és tűzhelyek

XXL sütők és tűzhelyek

Kevés olyan háztartásigép-kategória létezik, ami csak bizonyos piacokon örvend népszerűségnek, máshol pedig szinte ismeretlen. Az extra méretű...

Okosórát okosan

Okosórát okosan

Az okosóra megjelenéskor viszonylag nagyot durrant, de aztán az érdeklődés gyorsan alábbhagyott a termékkör iránt. Mostanság viszont ismét...

A botmixerek és a fokozatok

A botmixerek és a fokozatok

Botmixerek esetében az egyik általánosan kommunikált tulajdonság a fokozatok száma. Tulajdonképpen nincs olyan modell, amelyen ne lenne feltüntetve,...

Tésztakészítő gépet ide!

Tésztakészítő gépet ide!

A tésztakészítő gépről a legtöbb embernek a klasszikus, általában fémszínű tekerőkarral felszerelt tésztanyújtó jut eszébe. Sőt, ha a világhálón...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató